BYD Seagull

Villanyautó 4 millió forintért? Egy kínai modell már itt tart

A BYD Seagull villanyautó alacsony ára miatt jelentős hatással lehet a világ újautó-piacára. Az e-autó Kínában már 4,3 millió forintnak megfelelő jüanért kapható, egy rövidebb hatótávú verzió pedig 3,61 millió forintba kerül.


A Szegeden is építkező BYD Seagull modellje, amely méreteit tekintve egy Fiat Pandához hasonlítható. A Totalcar azt írja, hogy a színvonal nem marad el a háromszor ennyibe kerülő amerikai autóktól. A 100 százalékos amerikai büntetővám azért egy időre még távol tartja az autót az USA-piacától. Ugyanakkor az a költségcsökkentés, amely ebben az autóban megmutatkozik, teljesen felboríthatja mindazt, amit a világ autóiparában ma látható.

Ennek egyik oka a BYD gyártási modellje, amelyben a tervezéstől az akkumulátorgyártásig minden házon belül történik.

Musk: vám nélkül a kínaiak tarolnának

A gyári adatok szerint Seagullnak 400 kilométeres a hatótávja egy akkufeltöltéssel. Az AP beszámolt arról, amit Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója mondott elemzőknek a kínai elektromos autókról. Szerinte ezek olyan jók, hogy kereskedelmi korlátozások alkalmazása nélkül lemoshatják a pályáról a világ legtöbb autógyártóját.

Özönlöttek a kínai e-autók Európába

A közelmúltban arról adtunk hírt, hogy 23 ezer kínai akkumulátoros elektromos járművet regisztráltak júniusban az Európai Unióban, ami májushoz képest 72 százalékos növekedés. Az MG4 volt a sláger. Azért is volt a nagy roham, mert a július 5. előtt regisztrált autókat még a vámfizetési kötelezettség nélkül adhatják át új gazdáiknak. A SAIC Motor járműve, az MG4 volt a legnépszerűbb e-autó a Dataforce elemzése szerint. A BYD eladásait pedig a foci-EB-hez kapcsolódó marketing is hajtotta. Július 5-től azonban a SAIC a termékei után 38 százalékos, a BYD pedig a mostani 10 százalékos vám után 17 százalékot fizet minden egyes behajóztatott jármű után.


Ne hagyd ki!