Mosolygós sofőr
Fotó: CONTENTNMORE

Ezért érdemes casco biztosítást kötni!

Személygépjármű-tulajdonosként a közlekedésben való részvétel nem csupán a kényelemről és a gyorsaságról szól, hanem a felelősségvállalásról és az értékeink megőrzéséről is. A megfelelő casco biztosítás kiválasztásával átfogó védelemre tehetünk szert, azonban sokunk számára még mindig fejtörést okoz, hogy miért van rá szükség a KGFB, azaz a kötelező biztosítás díjainak befizetése mellett.


Tény, hogy a két kockázatvállalási formának vannak hasonlóságai, de ha pontról pontra megismerjük a szerződési feltételeket, már az első pillanatban látni fogjuk, hogy egymástól teljesen eltérő pénzügyi termékekről beszélünk. Kíváncsi vagy a részletekre? Cikkünkben fényt derítünk a casco legalapvetőbb tudnivalóira!

A casco biztosításról röviden és érthetően

Amikor a “Mire jó a casco?” kérdésre keressük a választ, először azt fontos megérteni, hogy a kötelező biztosításunk mire való. Mint tudjuk, egy jármű megvásárlásakor kötelesek vagyunk KGFB-t kötni, de ezzel a szerződéssel nem a saját, hanem annak a személynek az értékeit védjük, akinek egy közúti balesetben károkat okozunk.

Ezzel szemben, ha cascóval is rendelkezünk - függetlenül attól, hogy a mi hibánkból vagy máséból történt a káresemény-, a biztosító minden esetben kifizeti a mi járművünk javításával járó költségeket. Non plus ultra, hogy nem csak forgalmi baleset esetén, de akkor is számíthatunk rá, hogyha a károkat természeti csapás vagy egy ismeretlen személy okozza.

A casco fedezet ugyanis egyaránt kiterjed a(z):

●elemi károkra,

●üvegkárra,

●lopáskárra,

valamint az olyan helyzetekre is, amikor például kamerafelvétel és szemtanú hiányában nem tudjuk azonosítani, hogy a parkolás során ki tolatott bele az autónkba. Tehát, egy felpattanó kavics miatt betört szélvédétől kezdve, a jégeső okozta károkon át, a casco sokféle helyzetben segítséget nyújt, még akkor is, ha az egyes biztosítótársaságok alapszolgáltatásai között találkozhatunk eltérésekkel.

Végül, de nem utolsó sorban érdemes megjegyezni, hogy bár a casco általánosságban véve opcionális vagyonbiztosítási konstrukció, bizonyos helyzetekben mégis kötelesek vagyunk megkötni – erre példa, hogyha lízingelni szeretnénk egy autót vagy motort, illetve ha járművásárlási céllal szeretnénk hitelt felvenni.

Kiegészítő fedezetekkel a még átfogóbb védelemért

Ha casco biztosítás megkötésén gondolkodunk, napjainkban egy nagyon széleskörű paletta fogad minket. Amellett, hogy már a különböző alapcsomag-ajánlatok is igencsak változatosak, úgy a kiegészítő szolgáltatások terén is rengeteg alternatíva közül választhatunk a még átfogóbb védelem jegyében. A plusz szolgáltatások köre szintén minden pénzintézetnél más és más lehet, de a leggyakrabban sofőr-, utas- és poggyászbiztosítással, valamint a váratlan műszaki problémákra kialakított assistance szolgáltatással bővíthetjük a szerződésünket.

Van, amikor a casco sem fizet!

A korábbi bekezdésekből tisztán látszik, hogy a casco rengeteg helyzetben kihúzhat a bajból, de ahogyan minden kockázatvállalási terméknek, úgy természetesen ennek a biztosításnak is vannak kizáró tényezői. Ide tartoznak az olyan szélsőséges esetek, amikor a károk egy tömegmegmozdulás, háborús helyzet vagy terrorista cselekmény következményei.

De hogy hétköznapibb példákat is említsünk, a biztosító akkor sem fedezi a helyreállítási költségeket, hogyha a probléma forrása:

●a jármű nem rendeltetésszerű használatából adódik;

●a sofőr alkoholos vagy kábítószeres befolyásoltsága;

●az elvárt műszaki karbantartás hiánya.

Ugyanígy nem lehet kártérítésre számítani, ha az autót a hozzá tartozó iratokkal vagy kulcsokkal együtt tulajdonítják el. Emellett a biztosító akkor is mentesülhet a fizetési kötelezettség alól, ha a járművön engedélyköteles módosításokat végeztek el “sufnituningban”, jogszabály szerinti jóváhagyás nélkül.

A kizáró tényezők listája azonban még itt sem ér véget, számos egyéb esetet is tartalmazhat. Épp úgy, mint az alapcsomagok és a kiegészítő szolgáltatások kapcsán, ilyen módon is lehetnek eltérések a különböző biztosítók ajánlatai között, ezért minden szerződéskötés előtt célszerű tüzetesen átolvasni a megállapodás feltételeit.

Szerződéskötés előtt állsz? Mérlegelj tudatosan!

A casco biztosítások sokoldalúságának és személyre szabhatóságának rengeteg pozitívuma van, de a megannyi lehetőség kétszer olyan tudatos döntési folyamatot is igényel. Ezért szerződéskötés előtt mind az alap- és kiegészítő szolgáltatásokat, mind a kizáró faktorokat érdemes részletekbe menően átböngészni (majd összehasonlítani a sok-sok más lehetőséggel), hiszen az életvitelünk és a pénzügyi helyzetünk szerint mindannyiunknak más ajánlat jelentheti az ár-érték arányban tökéletes választást. (X)


Ne hagyd ki!