Magyarországon is dinamikusan nő az elektromos autók piaca
Fotó: Shutterstock

Európai hódításra készülnek a kínai e-autók gyártói

15 éve próbálnak betörni az európai piacra a kínai autógyártók, azonban korábban a járműveik csapnivaló minősége miatt ez meghiúsult. Mára megváltozott a helyzet, ami aggodalomra ad okot az öreg kontinens járműgyártóinak.


Elektromos kínai autómodellek törhetnek be Európába

Az utóbbi hetekben a kínai BYD, Nio és Great Wall Motors is megjelentek az új autómodelljeikkel az nagyobb európai autóbemutatókon. A szakemberek szerint különösen az elektromos járműveket gyártó BYD lehet kihívója az öreg kontinens autógyártóinak, hiszen befektetőként mögötte áll például Warren Buffett Berkshire Hathaway-e. Emellett a harmadik legnagyobb a tőzsdei értéke a járműgyártók között a Tesla és a Toyota után – írja a G7.

A kínai cég terveiben szerepel egy európai gyártóbázis kialakítása is, ami miatt több európai ország áll sorban a kegyeiért. Viszont ennek nem mindenki örül.

Vörös szőnyeggel fogadják a kínai gyártókat Európában, ami nem jellemző a mi kínai fogadtatásunkra

- nyilatkozta a FIAT, a Peugeot és a Jeep márkákat összefogó Stellantis csoport vezérigazgatója.

Ez zavaró, a kínai gyártók előnyben vannak velünk szemben, mert a kínai kormány már 15 évvel ezelőtt az elektromos autók térnyerésére tett

- tette hozzá a Renault-csoport tervezési igazgatója.

Nem is valószínű, hogy például Franciaország eltűrje a kínai gazdasági érdekek térnyerését az országban. Várhatóan olyan támogatási programot fog bevezetni, amely a francia, vagy legalábbis az uniós elektromos autómodellek piacának kedvezhet.

Az Economist mindeközben arról ír, hogy a kínai gyártók leginkább olyan kisebb és olcsóbb elektromos modellekkel léphetnek az európai piacra, amilyenből nem igazán akad az itteni kínálatban. 2022 első nyolc hónapjában a Nyugat-Európában eladott elektromos autók közül körülbelül minden huszadik kínai márka volt, és ezen belül minden második belépő szintű modell.

Lendületet vett az elektromos autók magyar piaca

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a teljesen elektromos vagy hibrid meghajtású gépkocsik száma Magyarországon. Tavaly januárig nagyjából 28 ezret helyeztek forgalomba belőlük, azonban jelenleg több mint 56 ezer járja az utakat hazánkban. A tisztán elektromos járművek száma augusztusban lépte át a 30 ezret.

A cégek hatósági áras tankolásból való kikerülése napján több mint húsz százalékkal nőtt az elektromos modellekre indított keresések száma a felületünkön, és a rá következő napokban is látszik a fokozott érdeklődés

nyilatkozta Katona Mátyást, a Használtautó.hu autópiaci szakértője.

Hozzátette, hogy a kereslet növekedését ösztönzi a benzin és a gázolaj magas ára, valamint az egyre nehézkesebb elérhetőségük is. Mindemellett valószínűsíthető, hogy az elektromos autók árszintje növekedni fog a közeljövőben.

Ne hagyd ki!