Egy piros Ferrari 296 GTB hibrid modell egy kiállításon nappal
Fotó: Shutterstock

A Ferrari lecseréli a vezetőségét az ünnepek után

A luxusautó-gyártó bejelentette, hogy a szeptemberben beiktatott új vezérigazgató, Benedetto Vigna teljesen átalakítja a Ferrari vezetőségi struktúráját, minimum három vezető távozik a vállalattól.



Leköszönnek a nagyok

Az átszervezés részleteit január 10-én teszik közzé, de azt már lehet tudni, hogy Michael Leiters technológiai igazgató, Vincenzo Regazzoni gyártási igazgató és Nicola Boari márkadiverzifikációs igazgató is elhagyja a nagy múltú autómárkát.

A német származású Leiters 2014-ben csatlakozott a Ferrarihoz. Egyebek között olyan sikermodelleket köszönhet neki a cég, mint a 2019-es SF90 Stradale, és az idei évben bemutatott 296 GTB. Ezek voltak a Ferrari első hibrid elektromos autói.

Regazzoni és Boari a márka exkluzivitását és luxus mivoltát felügyelték, az ő nevükhöz fűződik a Ferrari első házon belüli ruhakollekciója is.

A távozó nagyágyúk utódjait már megtalálták, nevüket a január 10-i bejelentésen teszik közzé.

Új korszak kezdődik

Az 52 éves iparági veterán, Benedetto Vigna szeptember elsején vette át a vezérigazgatói szerepet azzal a feladattal, hogy az elektromos autók és a villamosítás új korszakába vezesse a Ferrarit.

Az új stratégiát az exkluzivitás, a kiválóság és fenntarthatóság szellemében alakították ki.

A luxusmárka tájékoztatása szerint az új vezetőségi struktúra tovább ösztönzi az innovációt, optimalizálja a folyamatokat és fokozza a házon belüli és a külső partnerekkel való együttműködést.

Szívből köszönöm Michaelnek, Nicolának és Vincenzónak az évek során nyújtott értékes hozzájárulásukat a Ferrari vezetéséhez és növekedéséhez. Erőfeszítéseiknek köszönhetően készek vagyunk megragadni az előttünk álló számos új lehetőséget, miközben felépítjük rendkívüli társaságunk következő korszakát

-kommentálta a felsővezetők távozását a vezérigazgató.

Ne hagyd ki!