Rendkívül visszaesett a látogatottsága az elmúlt években
Fotó: Shutterstock

Megszűnik az egyik leghíresebb autószalon

Több mint 100 évig volt a világ egyik legnépszerűbb autószalonja. 20 évvel ezelőtt a látogatóinak a száma a 750 ezret is megközelítette. Azonban napjainkban jóval kevesebb vendéget és kiállítót vonz, mint korábban. Emiatt úgy döntöttek a szervezők, nem rendezik meg többé a Genfi Autószalont.

Nem lesz több Genfi Autószalon

Évtizedekig a globális autószektor kulcsfontosságú eseményének számított a Genfi Autószalon. Azonban az Automotive News Europe szerint többé nem rendezik meg a svájci, nemzetközi eseményt.

A szervező alapítvány bejelentette, jövőre elmarad a rendezvény, illetve kezdeményezték a saját maguk felszámolását.

A szalont először 1905-ben rendezték meg. A látogatószáma 2005-ben érte el a csúcsát, amikor 747 ezer vendéget vonzott. Azonban az utóbbi években jelentősen csökkent a népszerűsége. Például az idén csupán 168 ezren tekintették meg a helyszínen.

A rendezvény megszűnéséhez nagyban hozzájárult a koronavírus-járvány, különösen 2020-ban, amikor a nyitás előtt le kellett fújni a szalont. Idén pedig számos nagy autógyártó hiányzott a kiállítók közül, így nem csoda, hogy alacsonynak volt mondható a látogatószám is. Emellett az AutoCar megjegyzi, a gyártók is egyre inkább a közösségi média felé fordulnak, ahol olcsóbban és szélesebb közönségnek mutathatják be az újdonságaikat.

A Genfi Autószalon helyét a továbbra is népszerű párizsi és frankfurti autószalonok, valamint a közel-keleti és kínai rendezvények vehetik át.

18 év után lett ismét Renault az év autója

Egyébként a Renault Scenic E-Tech kapta az Év Autója díjat az idei Genfi Autószalonon. Összesen 329 pontot kapott az elektromos SUV a 22 országot képviselő, 59 újságíróból álló zsűritől. A második legtöbb pontot - összesen 308-at - az új BMW 5-ös sorozat érdemelte ki. A harmadik helyen pedig a Peugeot 3008 zárt (197 pont).

A dobogóról éppen csak lemaradt a Kia EV9 (190 pont). Az ötödik helyen a Volvo EX30 végzett (168 pont), a hatodikon pedig a BYD Seal (131 pont) lett.

Kiemelendő a hetedik helyezett Toyota C-HR (127 pont), amely egyetlen autóként úgy került a döntőbe, hogy nem kínál tisztán elektromos meghajtást.

A Renault utoljára 18 éve, 2006-ban lett az év autója. Akkor a Clio kapta meg az elismerést.

Az Év Autója díjra csak új modelleket nevezhetnek. A járműveket pedig az általános tervezés, a kényelem, a biztonság, a gazdaságosság, a kezelhetőség és az általános úttartás, a teljesítmény, a funkcionalitás, az általános környezetvédelmi követelmények, a vezetői elégedettség és az ár alapján értékelik.


Ne hagyd ki!