Egy százforintos érme is hasznos eszköz a gumiabroncsok kopásának mérésére
Fotó: Shutterstock

Így tudod egy százforintossal ellenőrizni a gumiabroncsodat

Normál használat mellett a talaj kicsi szemcsékben gumidarabkákat dörzsöl le az abroncs futófelületéről. Ez természetes folyamat, de nem mindegy, hogy mennyi idő, illetve kilométer után kell új abroncsokat beszereznünk. A kopást megállítani nem lehet, de lassítani igen, és ehhez a legtöbb esetben elég havonta néhány perc: a megfelelő keménységűre pumpált gumiabroncsok élettartama hosszabb, tapadásuk biztosabb, az autó úttartása jobb, a fogyasztása pedig kisebb.


Egyes becslések szerint, ha a Magyarországon közlekedő valamennyi gépjármű abroncsát a megfelelő értékre pumpálnák fel, az ország üzemanyag-fogyasztása azonnal csökkenne tíz százalékkal. És ami a legfontosabb: a vezetésbiztonság és az abroncsok élettartama is nő, ha odafigyelünk a megfelelő nyomásértékre, olvasható a Magyar Gumiabroncs Szövetség weboldalán megjelent cikkben.

(Az abroncsnyomás-ellenőrző rendszerek nem helyettesítik a havi, kéthetenkénti ellenőrzést. A TPMS valamennyi, 2014. november 1-je óta újonnan forgalomba helyezett személygépkocsi kötelező tartozéka, arra figyelmeztet, ha valami rendelleneset észlel az abroncsoknál. Persze csak akkor hasznos, ha nem ignoráljuk a műszerfalon felvillanó jelzést: egy abroncs ‘U’ alakú keresztmetszeti rajza, középen egy felkiáltójellel, és jellemzően egy szöveges üzenet: check tyre pressure!)

A látszólag rendben lévő abroncsok nyomását is ellenőrizni kell, havonta legalább egyszer, mondjuk a lakóhelyünkhöz legközelebb eső benzinkúton. Az optimális persze az lenne, ha az abroncsokban lévő nyomást még reggel, indulás előtt tudnánk ellenőrizni, ugyanis az így mért szám a valós.

Az egyenetlen kopás csökkenti a gumiabroncsok élettartamát, ezért érdemes időről-időre ránézni a futófelületre. Ha az abroncs futófelületének két szélén jelentkezik a kopás, a gumi „vállas”, azaz alacsony a nyomás. Ilyenkor az abroncs jobban kopik, túlságosan felmelegszik, és az autó a nagyobb gördülési-ellenállás miatt többet fogyaszt. Ha túl nagy az abroncsban lévő nyomás, a futófelület közepe lesz kitéve aránytalanul nagy terhelésnek.

Igaz ugyan, hogy a nagyobb nyomás akár mérhető fogyasztáscsökkenést is eredményezhet, de semmi sincs ingyen: ilyenkor az abroncs élettartama éppúgy csökken, mint az autó stabilitása és tapadása, ráadásul a futómű is gyorsabban kopik, mint ideális nyomás esetén. Ha a futófelületen mélyedéseket és domborulatokat látunk, valószínűleg nem elég a nyomáspróba: szerelő tudja megállapítani, hogy a kerekek kiegyensúlyozatlansága vagy a felfüggesztés, a lengéscsillapítók, esetleg a kormányrendszer kopott alkatrészei okozzák-e a bajt.

A szakemberek egybehangzó ajánlása alapján nyári abroncsoknál 3 mm, a téli szett esetén 4 mm-es értéknél vegyünk új abroncsokat. Ez az aranyszabály. És hogyan ellenőrizhetjük, rendben vannak-e még az abroncsok? Mélységmérőt nem mindenki hord magával, de talán akad egy, a nyaralásról megmaradt 1 eurós érme a pénztárca mélyén. Az érme arany széle pontosan három milliméteres. Ha az érmét a gumiabroncs futófelületének közepére illesztjük, láthatjuk, hogy az aranyszegély teljesen eltűnik-e, vagy már látható. A három milliméteres vagy annál nagyobb profilmélység még a szakértők által ajánlott tartományon belül van. Ha tehát az aranyszínű peremnek egy része már látható, akkor érdemes elgondolkodni a gumiabroncsok mielőbbi cseréjén. (Az új gumiabroncsok profilmélysége általában hét és kilenc milliméter között van.)

A magyar százforintos érme karimája – ezüst pereme – négy milliméter, ezt is használhatjuk egy gyors ellenőrzésre, téli abroncsok esetén pontosan a racionalitás diktálta legkisebb mélységet mutatja.


Ne hagyd ki!