Sok a rejtett hibás autó is a használtautó-piacon
Fotó: Shutterstock

Hazai autók tömegeinek tekerték vissza a kilométeróráját

Az egész kontinensen sok a visszaélés a használtautó-piacon, de a legnagyobb gond Közép- és Kelet-Európában van. Magyarországon rengeteg a visszatekert kilométerórával értékesített autó, valamint rejtett hibái lehetnek a használtan értékesített járművek többségének.


Használtautópiaci visszaélésekre figyelmeztetnek a szakértők

Az autótörténeti jelentéseket készítő carVertical a közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy rejtett sérüléseket mutattak ki az ellenőrzött használtautók 55 százalékánál Magyarországon. Az ilyen járműveknél előfordulhat, hogy nem biztonságos velük a közlekedés, valamint igen magas a javíttatás/karbantartás költsége.

Egyébként a használt járművek több mint fele külföldről érkezik az országba. Ezek között sok a sérült autó, amit megjavítanak, majd újszerűként, gyári fényezésűnek beállítva értékesítenek anélkül, hogy tájékoztatnák a vevőt a valós állapotukról.

A cég szerint hazánkban 8-ból 1 autó közlekedhet visszatekert kilométerórával. A számításaik szerint a visszapörgetés átlagos értéke 46 ezer kilométer. A valóságtól kisebb futásteljesítménnyel akár jóval több pénz is elkérhető egy járműért. Azonban kedvező fejlemény, hogy manapság egyre több kereskedő garantálja, hogy az kocsijaik órái valós számot mutatnak.

Hat márka uralja a használt kocsik hazai piacát

Januárban 8146 külföldi használt személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 8 százalékos emelkedés az előző havi mélyponthoz képest, de 23 százalékkal marad el a tavaly januárban regisztrált 10 607 darabtól - közölte a Datahouse friss adatai alapján a JóAutók.hu.

A portál szerint a forgalom növekedését segítette, hogy Európában fokozatosan épül vissza a kínálat az újautó piacon és ezzel párhuzamosan a használtautó-piacon is megnőtt a választék. A JóAutók.hu várakozása szerint idén a használtautó-import május óta csökkenő trendje megfordulhat az év elején, amennyiben tartósan 400 forint alatt marad az euró árfolyama és a "gazdasági folyamatok kedvező irányt vesznek".

Ebben az esetben a havi behozatal ismét a 9-10 ezres tartományba kerülhet vissza - idézi a közlemény Halász Bertalant, a JóAutók.hu vezérigazgatóját. A belföldi használtautó-piacon tavaly is hat márka autói biztosították a teljes forgalom közel felét.

Az első helyen a Volkswagen áll, majd az Opel, Ford, Audi, Toyota és Mercedes következik. (Csak megjegyezzük, hogy létezhet egy másik összesítés is, amelyben az Opel áll az első helyen.)

A JóAutók.hu közlése szerint az újautó-eladások is emelkedtek az év elején. Januárban 8314 új jármű talált gazdára, amely éves szinten három, az előző hónaphoz viszonyítva négy százalékos emelkedés.

Ne hagyd ki!