Horrorkaraván razzia
Fotó: Shutterstock

Horrorkaravánok a magyar utakon, 53 járműnél 60 jogsértés

Négynapos, kiemelt célellenőrzésben vizsgálta az Építési és Közlekedési Minisztérium az autószállítókat: az ellenőrzött 53 járműnél összesen 60 jogsértést észleltek, 11 járműnél az ellenőrök a továbbhaladást is megtiltották.


A múlt hét szerdától szombatig, négy napon át kiemelt célellenőrzést tartott a tárcához tartozó Közlekedési Hatóság a gyorsforgalmi úthálózaton, amelynek keretében az autószállítókat vizsgálta. Az ellenőrzött 53 jármű szinte mindegyikénél találtak szabálytalanságot, volt, ahol többet is: 42 jármű túlsúllyal közlekedett, 11 esetében nem tartották be a vezetési és pihenőidőre vonatkozó kötelezettségeket, 4 esetben engedélyhiányt, 1 esetben a rakomány nem megfelelő rögzítését észlelték az ellenőrök, 2 járműnek pedig elégtelen volt a műszaki állapota

- Írja közleményében a minisztérium.

Az ellenőrzött járművek 60 százaléka román, 21 százaléka bolgár honosságú volt, de szerb, ukrán, bosnyák, macedón, holland és görög járműveket is átvizsgáltak a Közlekedési Hatóság szakemberei. Az autószállítóknál észlelt 60 jogszabálysértésre összesen több mint 26,5 millió forintnyi helyszíni bírságot szabtak ki, amelyből 24,4 millió forintot azonnal be is fizettek a sofőrök.

Az ellenőrzött 53 autószállítóból 11 jármű továbbhaladását megtiltották, ez a rendszám és az okmányok elvételével jár, amit akkor kapnak vissza, ha az észlelt műszaki hibát, vagy szabálysértést elhárítják, illetve a kiszabott bírságot megfizetik - áll a közleményben.


Ne hagyd ki!