Vegyesen fogadná a lakosság az ingyenes parkolás újbóli bevezetését
Fotó: Shutterstock

Megkérdezték az autósokat az ingyenes parkolásról, itt az eredmény

A kormány járvány elleni védekezésének egyik fontos eleme volt az ingyenes parkolás, amelynek a hivatalos indoklás szerint az volt a célja, hogy az emberek ne üljenek tömegközlekedési eszközökre, ezzel is csökkentve a kontaktusok számát.


Az előzmények

A kormány először a koronavírus-járvány első hulláma idején, 2020. április 6-tól július 1-ig törölte el a fizetős parkolást a közterületeken. Később újra megtette: 2020. november 4-től 2021. május 25-ig. Az intézkedés sok vitát szült, kiélezte a konfliktust a helyi lakosok és a munkába járók között, a forgalom sok helyen megnőtt, a szabálykövetési hajlandóság pedig csökkent. Az önkormányzatok fontos bevételtől estek el, idézi fel az előzményeket a kutatást megrendelő napi.hu.

A kutatás eredménye

A friss, országosan reprezentatív kutatásban csak azok vettek részt, akik saját bevallásuk szerint autóval járnak.

A Pulzus Kutató által elvégzett felmérés eredménye szerint a válaszadók 23 százaléka azt mondta, hogy igen, minél hamarabb szükséges ezt bevezetni, 35 százalékuk örülne neki, de nem gondolja, hogy ez túl sokat segítene a járvány ellen, 42 százalékuk pedig ellenzi, inkább fizetne.

Összesen tehát az autósok 58 százaléka örülne az ingyenes parkolásnak, miközben közel harmaduk csak ennek anyagi előnyeit élvezné, nem hiszi, hogy a járványügyi cél teljesül.

A mostani felmérésben is óriási különbség van az emberek véleménye között aszerint, hogy hol laknak. Az ellenzők aránya Budapesten 58, a megyeszékhelyeken 54, a kisebb városokban 42, a községekben pedig 24 százalék. A községben élők 47 százaléka is úgy látja, hogy járványügyi szempontból semmi értelme az intézkedésnek.

Ne hagyd ki!