Kamionnal ütközött egy magyar busz Szlovákiában
Fotó: Shutterstock

Kamionnal ütközött egy magyar busz Szlovákiában

A szlovákiai magyar buszbaleset sérültjei közül tízet szállítottak a pozsonyi egyetemi kórházba (UNB), közülük nyolc ember állapota kritikus - közölte az egészségügyi intézmény igazgatója a szlovák hírügynökséggel.


A többi sérültet a malackai (Malacky), nagyszombati (Trnava) és a szakolcai (Skalica) kórházakban látták és látják el. Az M1 aktuális csatorna tudósítója arról számolt be, hogy Pozsony három kórházába szállították a súlyos és közepesen súlyos sérülteket. A baleset helyszínéhez közeli Malackában, a tűzoltólaktanyában egy krízisközpontot alakítottak ki, oda érkezik majd a könnyű sérültekért indított mentesítő busz.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában azt mondta, budapesti és miskolci magyarok, "feltehetően nyugdíjasok" utaztak a buszon. Közölte azt is, a jelenlegi információk szerint a balesetben egy ember meghalt, 13-an súlyosan, 8-an közepesen, 37-en könnyebben sérültek meg.

A magyar busz egy kamionnal ütközött össze a szlovák D2-es autópályán.


A szlovák tűzoltók szóvivője szerint több mint harminc tűzoltó vonult ki a közeli Malackából és Pozsonyból, a forgalmat ideiglenesen elterelték, a könnyebb sérülteket egy autóbusz szállította el a helyszínről. A szlovák rendőrség közlése szerint a baleset körülményeinek kivizsgálása még zajlik, azt viszont már tudni lehet, hogy mindkét jármű vezetőjének negatív volt az alkoholtesztje.

A Külgazdasági és külügyminisztérium azt kéri, a hozzátartozók a sérültekről a magyar konzuli szolgálat honlapján lévő call center számán érdeklődjenek. (Nyitóképünk illusztráció).


Ne hagyd ki!