Fordított utat járt be a motorkerékpárok piaca a személyautókéhoz képest
Fotó: Shutterstock

Drágák az autók, egyre többen nyergelnek át erre a járgányra

Jelentős növekedést produkált az új motorkerékpárok piaca tavaly Magyarországon. Egyre több motor járja a magyar utakat annak ellenére, hogy csökkent a használt járművek importja.


Igen kelendők az új motorok

Mintegy 5200 új motorkerékpár kapott rendszámot Magyarországon 2022-ben, ami 12,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban a Datahouse adatai szerint. Ezzel sokéves emelkedő tendencia folytatódott a hazai piacon, hiszen több mint duplájára ugrott az itthon forgalomba helyezett új motorok száma az elmúlt öt évben. Pedig az új személyautók szegmensében 8,5 százalékos volt a visszaesés tavaly.

Az eredményekre a globális folyamatok is hatással lehettek. Az autóipar és a motorgyártás is küzdött az alkatrészhiánnyal, az alapanyagok drasztikus drágulásával, a logisztikai nehézségekkel, illetve az üzemanyag árának változásával. Azonban sok autós dönthetett úgy, hogy inkább alacsonyabb fogyasztású motorral közlekedik a mostani, bizonytalan gazdasági, azon belül energetikai környezetben.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületére (MGE) hivatkozva arról ír a VG, hogy a növekedés magyarázható a pandémia visszaszorulásával is, bár a lendületét a gyártók kiszolgálási kapacitásának ingadozása némileg visszafogta. Emellett a motorpiac jó teljesítményéhez hozzájárulhattak a múlt év elején adott egyszeri, jelentősebb összegű kormányzati juttatások is.

Bővül a haza járműpark

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2021-ben több mint 202 ezer motorkerékpárt használtak Magyarországon. Ez a szám 4,1 százalékos bővülést takar egyetlen év alatt. Ötéves időtávban pedig mintegy 40 ezerrel nőtt a hazai flotta.

A bővüléshez hozzájárult a magánimport is, bár az utóbbi években veszített a lendületéből. 2021-ben 6600 használt motorkerékpár kapott új magyar rendszámot, miközben a megelőző évben 7400.

Kedvezhet a jövő

A motorpiac kilátásai továbbra is jók lehetnek. A motorkerékpárok egyre többeknek jelentenek reális közlekedési alternatívát az emelkedő üzemanyagárak, a dráguló parkolás és a növekvő autófenntartási költségek miatt. Pedig a kétkerekűek ára is igencsak növekszik.

A százalékosan gyakran kétszámjegyű áremelkedés jelentős részben a forint gyengüléséből fakad. Értékesítők szerint 6-10 százalékos drágulás valószínűsíthető idén is az új motorkerékpárok piacán. Ennek ellenére bíznak a további növekedésben. Például az MGE nagyjából 5600-as értékesítési darabszám mellett további 10 százalékos bővülést valószínűsít idehaza.

Ne hagyd ki!