Egekbe szöktek az új motorok eladásai Magyarországon
Fotó: Shutterstock

Nemcsak az új motorok száguldanak, hanem a piacuk is

Nagyot ment az új motorkerékpárok piaca az idei év első negyedévében Magyarországon. 28,4 százalékkal több darabot helyeztek forgalomban január elejétől március végéig itthon, mint 2022 azonos időszakában. Mutatjuk, mi várhat a szektorra a jövőben.


Egekbe szöktek az új motorok eladásai Magyarországon

1488 új motorkerékpár kapott rendszámot Magyarországon 2023 első három hónapjában a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) a Datahouse adatain alapuló tájékoztatása szerint. Ez az érték 28,4 százalékos, azaz 330 darabos növekedést takar 2022 azonos időszakához képest.

A jelentős emelkedés azért is meglepő, mert igencsak megugrottak az új motorok listaárai (egyes modelleknél akár 10 százalékkal éves alapon), leginkább a korábban az euróval szemben gyengélkedő forint, valamint a motorgyártók áremelése miatt.

Leginkább az pumpálhatta az új motorok piacának a növekedését a VG szerint, hogy a világjárvány és az ukrajnai háború következtében a motorgyártók ellátási nehézségeit többnyire sikerült az év elejére kiküszöbölni, ami felgyorsította a szállításaikat.

A szakértők az erős évkezdet miatt bíznak benne, hogy folytatódni fog a motorpiac növekedése. Az MGE is optimista, és azt várja, hogy 5600 új motorkerékpárt helyezhetnek a forgalomba az idén Magyarországon.

Tavaly is kelendők voltak az új motorok

Mintegy 5200 új motorkerékpár kapott rendszámot Magyarországon 2022-ben, ami 12,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban a Datahouse adatai szerint. Ezzel sokéves emelkedő tendencia folytatódott a hazai piacon, hiszen több mint duplájára ugrott az itthon forgalomba helyezett új motorok száma az elmúlt öt évben. Pedig az új személyautók szegmensében 8,5 százalékos volt a visszaesés tavaly.

Az eredményekre a globális folyamatok is hatással lehettek. Az autóipar és a motorgyártás is küzdött az alkatrészhiánnyal, az alapanyagok drasztikus drágulásával, a logisztikai nehézségekkel, illetve az üzemanyag árának változásával. Azonban sok autós dönthetett úgy, hogy inkább alacsonyabb fogyasztású motorral közlekedik a mostani, bizonytalan gazdasági, azon belül energetikai környezetben.

A növekedés magyarázható a pandémia visszaszorulásával is, bár a lendületét a gyártók kiszolgálási kapacitásának ingadozása némileg visszafogta. Emellett a motorpiac jó teljesítményéhez hozzájárulhattak a múlt év elején adott egyszeri, jelentősebb összegű kormányzati juttatások is.

A motorpiac kilátásai továbbra is jók lehetnek. A motorkerékpárok egyre többeknek jelentenek reális közlekedési alternatívát az emelkedő üzemanyagárak, a dráguló parkolás és a növekvő autófenntartási költségek miatt. Pedig - ahogyan fentebb írtuk - a kétkerekűek ára is igencsak növekszik.


Ne hagyd ki!