Egyre népszerűbb a carsharing

Az üzleti szereplők fele fontolgatja az autómegosztás igénybevételét vagy használ már most is ilyen mobilitási szolgáltatást – derül ki a SHARE NOW és a Wallis Motor közös kutatásából.


A kis-, közepes- és nagyvállalatok hasonló mértékben érdeklődnek a lehetőség iránt, amelyet leginkább üzleti találkozókhoz és munkába járáshoz használnak. A nyitottságon meglepő módon az sem változtat, hogy az adott vállalkozás rendelkezik-e saját céges gépjárműflottával vagy sem.

A járvány gyökeresen változtatta meg az életünket, így mobilitási szokásainkat is átírta. Előtérbe kerültek az olyan rugalmas, egyéni és biztonságos közlekedési formák, amilyen a carsharing: a német Szövetségi Oktatási és Kutatási Minisztérium tavalyi tanulmánya szerint a pandémia első hullámát követően 45 százalékkal többen vettek igénybe autómegosztási szolgáltatásokat Európában, mint egy évvel korábban.

A felmérésről

A gyalog is könnyen elérhető távolságban lévő személygépkocsikra építő, a nap 24 órájában elérhető, úgynevezett free-floating carsharing megoldásokat főként üzleti találkozók lebonyolításához és munkába járáshoz használják azok a magyarországi vállalatok, amelyek döntéshozóinak véleményét az idén márciusban szondázta meg a SHARE NOW és a Wallis Motor.

A gazdaság számos ágazatában aktív csaknem ötszáz válaszadó közül a legtöbben a szolgáltatószektorban (15%) az építőiparban (13%), illetőleg IT-területeken (10%) tevékenykednek. Több mint harmaduk (37%) nyilatkozott úgy, hogy a járvány érintette az alkalmazotti létszámot, és ez többségüknél (70%) csökkent is. Az összes válaszadó vállalat 64 százaléka számolt be a home office megjelenéséről, sőt 34 százalékuknál a kollégák több mint heti 3 napot töltenek otthoni munkavégzésben.

Utóbbival együtt sok munkaadónál alakult ki egyfajta hibrid munkavégzés. Ez feltehetően hozzájárult ahhoz, hogy a megkérdezettek 17 százaléka leginkább munkába járáshoz vett igénybe carsharing szolgáltatást, ennél többen (24%) csak az üzleti találkozókat jelölték meg célként. Sokan mennek vidéki utakra ezekkel az autókkal (14%) vagy végzik a mindennapos munkájukat (11%).

Cafeteria, kényelem

Örömteli fejlemény, hogy a válaszadók több mint 10 százaléka már munkavállalói juttatásként is tekint az autómegosztásra

– mondja Buday Bence, a SHARE NOW Magyarország ügyvezető igazgatója.

Ez a lehetőség a cégek számára könnyen adaptálható megoldással elérhető: a munkatárs nyilatkozik, hogy a rendelkezésre álló cafeteria-keretéből mekkora összegben szeretné igénybe venni a szolgáltatást, majd az igényelt és a munkaadó által jóváhagyott összeget szabadon levezethető kredit formájában kapja meg az alkalmazásban. Az autómegosztás ráadásul adómentesen illeszthető be a vállalati cafeteria-rendszerbe: akár hétvégi kirándulást terveznek, akár a tömegközlekedést szeretnék elkerülni, a carsharing kézenfekvő és kényelmes megoldás a munkavállalók számára.

Egyre népszerűbb a szolgáltatás

A felmérésben megkérdezett cégek 51 százaléka már használja vagy a jövőben szeretné igénybe venni az autómegosztást, ami érdekes módon nincs összefüggésben azzal, hogy rendelkeznek-e vállalati gépjárműflottával. Szintén nem tapasztalható eltérés a szolgáltatás iránti nyitottságban a vállalatok méretéből adódóan, ahogyan az érzékelt és legtöbbre értékelt előnyökben sem.

Az üzleti célú felhasználók közel 20 százaléka a konstrukció egyszerűségét és rugalmasságát díjazza a leginkább, ezt követi a költséghatékonyság (16%), majd az egyszerű elszámolhatóság (15%), hiszen ezzel a megoldással a vállalati autóhasználat tipikusan fix költsége részben vagy egészben változó költséggé alakítható. Ugyanis, a SHARE NOW autók igénybevétele után kizárólag a tényleges használat alapján kell fizetni, legyen szó akár néhány perces városon belüli utakról vagy akár 30 napig tartó bérlésről.

Így működik a rendszer

A cafeteria-alapú lehetőség mellett a klasszikus céges felhasználáshoz a SHARE NOW közép- és nagyvállalatoknak kifejlesztett megoldásával üzleti fiókot hoz létre a partnercégeknek. Az utazások pontos, állandóan naprakész adatait (indulási és érkezési időpontok, költségek) illetően a vállalat saját adminisztrátori felületen, követhető módon kezelheti minden munkatárs közösségiautó-használatát. Ehhez havi elszámolású gyűjtőszámla és átlátható, egyedi vállalati kedvezményeket tartalmazó árazás társul: a partner csak annyit fizet, amennyit ténylegesen vezettek a munkavállalói, nincs külön felmerülő költség.

Eljutottunk arra a pontra, amelyen a cégek már jól felfogott üzleti érdekből választják az autómegosztást. Ez a folyamat hasonlóan zajlott le pár évvel ezelőtt Nyugat-Európában, ahol immár komoly hagyománya van a vállalati célú felhasználásának

– vélekedik Buday Bence. Szerinte az üzleti környezetbe ágyazott carsharing-gel a munkaadók dolgozóik egészségének megóvásáért is sokat tehetnek – nem véletlen, hogy a válaszadók jelentős része utalt rá, hogy a közeljövőben az eddigieknél is erőteljesebben mutatkozhat igény az autómegosztásra a vállalatuknál.

A 2021 márciusában online kérdőíves módszerrel lebonyolított kutatásban 478 gazdasági társaság vett részt. Ezek csaknem 90 százaléka érkezett a SHARE NOW és a Wallis Motor ügyfélköréből.


Ne hagyd ki!