Pedig 120 km/h a megengedett legnagyobb sebesség az útszakaszon
Fotó: Shutterstock

Erősebb napokon az ára dupláját behozza ez a fix traffipax

A rekorder német fix traffipax egy erős napon akár 3 ezer gyorshajtót is bemér. Így is meglepő lehet, hogy forgalmasabb napokon a meglehetősen borsos árámak akár a dupláját is behozza. Pedig a megengedett legnagyobb sebesség 120 km/h ezen az útszakaszon.


A 20 milliós árának akár a dupláját is behozza az egyik németországi fix traffipax

Reutlingen közelében a B27-es úton egy hídpillér mellett áll Németország legtöbbet bírságoló sebességmérője. Egy erősebb napon akár 3 ezer gyorshajtót is lefotóz, ami rekord - írja a tz.de. Azonban amíg 2020-ban mintegy 50 ezer szabálytalankodót rögzített, csak 31 ezer bírságot tudott kikiküldeni a rendőrség. Rengeteg fotó nem jól sikerült a nagy forgalom vagy az időjárás miatt.

A portál szerint nagyjából 50 ezer euró (nagyjából 20 millió forint) volt a traffipax ára, telepítése és üzembe helyezése együttesen. Viszont akár 100 ezer euró - átszámolva durván 50 millió forint - bírságot is kiosztanak egyetlen nap felvételei alapján. Évente így mintegy 4 millió euró, azaz körülbelül 1,6 milliárd forint bevételt hoz. Összehasonlításként: Magyarország összes traffijához összesen 11,3 milliárd forint büntetés volt köthető 2023 első félévében.

A Vezess hozzáteszi, az útszakaszon nincsen sebességmérésre figyelmeztető tábla. A megengedett legnagyobb sebesség pedig 120 km/h.

Vezetéstől való eltiltás is járhat a közveszélyes sofőröknek Magyarországon

Egyébként 167-ről 293-ra nőtt a közúti veszélyeztetés bűncselekményét elkövetők száma három év alatt Magyarországon. Közülük többen szándékosan követtek él a bűntényt. A hatóságok rendkívüli alkalmassági vizsgálatot is elrendelhetnek az ilyen közveszélyes sofőrökkel szemben, aminek a vége az is lehet, hogy örökre eltiltják őket a vezetéstől – tájékoztatott Sógor Zsolt közlekedési szakjogász.

Vannak olyan kiemelten agresszív emberek, akiknél az ilyen tulajdonságaik csak a járművezetés során jönnek elő. Ők aztán büntetőfékeznek, ráhúzzák a másikra a kormányt és egyéb hasonló dolgokat művelnek. Ezeknél az eseteknél, ha kiderül, hogy valaki nem alkalmas a járművezetésére, akkor eltiltják

- idéztük Sógor Zsoltot néhány napja.

Pszichológiai vizsgához kötnék a jogosítvány megszerzését

A közúti veszélyeztetések számának a csökkentése érdekében az autósiskolák vezetőinek országos szervezete pszichológiai vizsgálathoz kötné a vezetői engedély megszerzését.

Rengeteg autóvezető van, aki dugóban ül, és biztos vagyok benne, hogy a dugóban álló autós mellett három-öt perc múlva megjelenik a leállósávban egy nagyteljesítmény autó, amely aztán elszáguld a sor mellett. Aki ezt vezeti, mindenki felett állónak érzi magát. Egy nárcisztikus alkat. Nem szabadna az ilyet beengedni a forgalomba. A pszichológusok ezt meg tudnák szűrni. (…) A balesetek legnagyobb százalékát nem is az ittas vezetők okozzák, hanem ezek a ferde személyiségű emberek

- mondta Hoffmann Csaba, a szervezet alelnöke.

Hozzátette, a KRESZ-tananyagba is jó lenne, ha beírnának olyan esettanulmányokat és viselkedési normákat, amelyek arra vonatkoznának, hogyan kell helyesen viselkedni a kritikus helyzetekben.

Ne hagyd ki!