Nagyon sok új traktor kelt el januárban
Fotó: Shutterstock

Az új autók piaca döcög, bezzeg a traktoroké kilőtt januárban

Jelentősen élénkült az traktorvásárlási kedv az előző hónapban a korábbi két év azonos időszakéhoz képest. Több mint ötven százalékkal több járművet értékesítettek, mint a megelőző januárokban. Megmutatjuk, hogy pontosan mennyit, és melyek voltak a legnépszerűbb márkák.


Sok traktor fogyott

55,4 százalékkal emelkedett az új traktorok értékesítése idén januárban a tavalyi, valamint 54,6 százalékkal a tavaly előtti év azonos időszakához képest. Amíg múlt hónapban 300 mezőgazdasági gépet helyeztek a forgalomba, addig 2021 első hónapjában 193-at, 2020 legelején pedig 194-et – írja az Agroinform.hu a Datahouse adataira hivatkozva.

2021-ben egyébként összesen 3335 új traktor értékesítettek Magyarországon. 2020-ban ennél kevesebb, pontosan 3111 járművet. 7,2 százalékkal nőtt tehát egy év alatt a piac. 2019-hez képest is több mezőgazdasági gép fogyott, akkor ugyanis 3112 darabot helyzetek forgalomba. Tavaly a traktoreladások főként márciusban, szeptemberben és decemberben ugrottak meg, amíg januárban nem volt számottevő eladás. 2020-ban a nyári és az év végi időszakban volt a keresettebb a jármű.

És íme, ennyi kelt el januárban a legnépszerűbb traktormárkákból idehaza:

  1. John Deere – 34 db
  2. Fendt – 27 db
  3. Solis – 29 db
  4. Case IH – 18 db
  5. Claas – 17 db
  6. New Holland – 16 db
  7. JCB – 13 db
  8. Steyr – 11 db
  9. Valtra – 11 db

Jönnek az önműködő traktorok

A közelmúltban írtunk a John Deere egyik legújabb fejlesztéséről is. Több mint két évtizede dolgozik a cég az önvezető traktorok-technológiáján, és úgy néz ki, idén végre beérik a munkája gyümölcse.

Félreértések elkerülése végett a Deere nem önvezető traktorokat, hanem olyan technológiát fejlesztett, amellyel felszerelve a hagyományos járművek sofőr nélkül is el tudják végezni a feladataikat.

A fejlesztés lidar (lézer alapú távérzékelés) eszközöket és radarokaz, illetve speciális kameraszenzorokat használ, amelyek működését egy távvezérlésű szoftver felügyeli. Az említett eszközökkel felszerelt traktorokat a tulajdonos/gépkezelő kiviheti a szántóföldre, ahol a jármű egy gombnyomásra megkezdi munkáját az előre beprogramozott útvonalon. A szoftver a munka közben élőképet küld a kezelő okostelefonjára.

És hogy kinek éri ez meg? Lényegében bármelyik gazdának, de főleg azoknak, akik évente kettő vagy több fajta növényt termesztenek a földjeiken, nagy területen. Az önvezető technológiával a traktorok a nap 24 órájában, jóformán szünet nélkül üzemelhetnek. Ez lehetővé teszi a gazdáknak, hogy extra ültetvényekkel bővítsék a tevékenységüket.

A John Deere egyelőre kicsiben gondolkozik, tervei szerint idén 12-20 csomagot fog értékesíteni. A vállalat döntéshozói egyelőre nem jutottak dűlőre, hogy milyen formában árulják a technológiát. Felmerült az előfizetéses és a bérbeadási modell is. Előbbi azért lenne előnyös a cég számára, mert a szoftverfrissítésekkel további összegeket gombolhatnának le a gazdákról.

A több mint 110 milliárd dolláros piaci értékű vállalat vezetősége bizakodó a technológiával kapcsolatban. Dan Leibfried, a John Deere automatizálásért felelős igazgatója kifejtette, hogy a cég aktívan jelen van a mezőgazdasági ágazatban, és a vásárlók is elégedettek a termékeikkel. A termelési volumen növelése mellett prioritásként kezelik a technológia elterjedésének gyorsítását is.

Ha minden jól halad, akkor a közeljövőben további mezőgazdasági folyamatokat is automatizálni fog a vállalat. A traktorok után vélhetően a permetező berendezések következnek.

Ne hagyd ki!