Már Magyarországon is kapható
Fotó: Shutterstock

Ennyibe kerül az új Toyota Yaris

Új Yaris-szal jelentkezett a Toyota a magyar autópiacon. A kompakt, hibrid autó az elődjénél erősebb és okosabb lett. Immár 130 lóerős, valamint a korábbinál jobban gyorsuló változatban is kapható.


Magyarországra is megérkezett az új Toyota Yaris

A hazai újautópiacon is megjelent a Toyota Yaris legújabb változata, 7,2 millió forintos alapáron. Ezért az összegért 125 lóerős 1,5 literes benzines és hatfokozatú kéziváltós alapmodell vásárolható.

Az eggyel magasabb felszereltség 7,9 millió forintba kerül. Abba is a már említett motor került, fokozatmentes CVT automata váltóval, illetve eggyel magasabb felszereltségi szinttel.

Kiviteltől függően a 116 lovas, hibrid hajtásláncú és e-CVT erőátviteles modell 8,4-10,2 millió forintért vihető haza.

Újdonság, hogy a hibrid Yaris már 130 lóerős változatban is kapható. Ennek a magas alapfelszereltségű kivitelnek az árcédulája 10,3-10,8 millió forint között alakul.

A HVG megjegyzi, az 1,5 literes, 3 hengeres szívó benzinmotorra épülő új hibrid technika nyomatéka - a korábbianál erősebb villanymotor miatt - 141-ről 185 Nm-re növekedett. Így 0-ról 100-ra 9,2 másodperc alatt gyorsul, miközben a fogyasztása alig nőtt az elődjéhez képest.

Mindemellett a vezetéstámogató rendszerét is továbbfejlesztették. 7-12,3 colos digitális műszeregységet kapott a kormány mögé. Az infotainment rendszer érintőkijelzője pedig 9-10,5 colos képátlójú. Emellett támogatja a vezeték nélküli Apple CarPlay-t és az Android Autót is, valamint optimalizálták a hangfelismerését, illetve megjelent benne egy új, digitális kulcs funkció.

Ezeket az autómodelleket értékesítették a legnagyobb számban tavaly globálisan

Egyébként kiadta az előzetes toplistáját a tavalyi globális autóeladásokról a mértékadó autópiaci elemző, a JATO Dynamics. A felmérésük Észak-Amerika, Európa és Kína mellett a további 38 legjelentősebb piacot fedte le.

A kutatásuk alapján a három legnagyobb számban értékesített autó

  • a Tesla Model Y (1,23 millió eladás),
  • a Toyota Rav4 (1,07 millió eladás)
  • és a Toyota Corolla (1,01 millió eladás)

voltak 2023-ban az újautópiacon. Így először fordult elő a történelemben, hogy egy tisztán elektromos meghajtású jármű végzett ennek a listának az élén.

A világranglistát éveken át Toyota modellek vezették. A Tesla sikere pedig annak a fényében különösen nagy, hogy a Rav4 és a Corolla eladásai is nőttek tavaly (az előbbi 5, az utóbbi 10 százalékkal) a 2022-es adatokhoz viszonyítva. Ráadásul a Modell Y két éve „csupán” 747 ezres éves értékesítésnél járt, így 64 százalékos növekedést ért el 12 hónap alatt.

Ne hagyd ki!