Alapkamatot emelt a jegybank, emelkedik számos hitel törlesztőrészlete
Fotó: Shutterstock

A hitelfelvevők szívhatják a fogukat a jegybanki döntés miatt

Ismét kamatot emelt a Magyar Nemzeti Bank, amely így akarja fékezni az inflációt. A növelés mértéke megegyezik a márciusi egy százalékkal. A döntés rossz hír a hitelfelvevőknek, akiknek már a korábbi kamatemelésektől is megugrottak a törlesztőrészletei.


A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kedden 1 százalékkal 5,4 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. Az MNB november óta pörgette fel a kamatemeléseket, hogy fékezze az, amelynek éves mértéke márciusban már 8,5 százalékot tett ki.

A mostani emelés megegyezik az előző hónapival, de az alapkamat még így is alacsonyabb, mint a pénzpiacon jelenleg irányadónak számító egyhetes jegybanki betét kamata, ami 6,15 százalék.

A hitelfelvevőknek arra kell számítaniuk, hogy az emelése hamarosan meg fog jelenni a lakáshitelek és a személyi kölcsönök kamataiban is – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. Ráadásul a jegybanknak aligha ez volt az utolsó kamatemelése az infláció letörése érdekében, ezért a hitelek sem májusban drágulnak majd utoljára.

A Bank360.hu kiszámolta, mit eredményeztek eddig a kamatemelések a hitelköltségekben, már egy kis összegű kölcsönnél is. A tavalyi 284 ezer forintos átlagbér bankszámlára utalásával novemberben még 7,78 százalékos THM-mel is fel lehetett venni egy 1 millió forintos személyi kölcsönt. Ehhez képest április 26-án már a legalacsonyabb teljes hiteldíj mutató (THM) is 10 százalék fölött volt. A 20 ezer forintos havi törlesztőrészlet pedig nagyjából egy ezressel lett magasabb.

A friss ajánlatok között azonban jócskán találunk 10 százalékot sokkal meghaladó THM-et és 21 ezer forint körüli havi törlesztőrészletnél lényegesen magasabb ajánlatokat is. Ezek pedig még legfeljebb a március végi alapkamat-emelés hatását mutatják, a mostani, újabb egy százalék csak májusban épülhet majd be az új hitelek költségeibe – figyelmeztet a Bank360.hu.


Ne hagyd ki!