Petőfi portréja ékesíti az új, 30 ezer forintos névértékű emlékérmét
Fotó: Shutterstock

A papír tízforintos után 30 ezres érmére kerül Petőfi arcmása

A Magyar Nemzeti Bank több mint félszázados hagyományt követve 14 tematikában 24 emlékérmét tervez kibocsátani 2023-ban. Köztük egy kivételesen nagy értékű arany, kilenc ezüst és öt önálló színesfém emlékpénz szerepel, de az emlékérmék értékközvetítő szerepének minél szélesebb körű érvényesülése érdekében a nemesfém emlékérmék színesfém változatai ezúttal is kibocsátásra kerülnek, olvasható a jegybank tájékoztatójában.


A 2023. évi emlékérme-kibocsátási program összetételében és kivitelezésében is sokszínűnek ígérkezik. A tematikák között jelentős történelmi, tudományos és művészeti évfordulók szerepelnek, hiszen idén ünnepeljük nemzeti himnuszunk megírásának és Petőfi Sándor születésének bicentenáriumát, valamint az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóját. (A Petőfi portréjával díszített ezüst emlékérem névértéke 30 ezer forint). Az irodalmi évfordulókat színesíti a felvilágosodás egyik legjelentősebb magyar költője, Csokonai Vitéz Mihály születésének 250. évfordulója is. Olyan nagymúltú intézmény is helyet kapott a jegybank programjában, mint a fennállásának 300. évfordulóját ünneplő Magyar Nemzeti Levéltár. Az MNB emlékérme-kibocsátással fejezi ki tiszteletét és elismerését a 75 éve működő Országos Mentőszolgálat áldozatkész munkája előtt is.

Újabb taggal bővül az „Országépítő királyok Árpád dinasztiájából” sorozat, benne az év legértékesebb arany emlékérméjével, melynek értékét tovább emeli kivételesen alacsony, 500 darabos kibocsátási példányszáma (Ezen az érmén I. András szerepel, névértéke 50 ezer forint). Emellett olyan évtizedes múltra visszatekintő sorozatok is folytatódnak, mint a nemzeti emlékhelyeket, vagy a magyar felfedezőket és találmányaikat bemutató érmesorok. A magyar pásztor- és vadászkutya-fajtákat, illetve a magyar népmesék rajzfilmsorozatot bemutató népszerű érmesorozatok is új taggal gazdagodnak, melyek fókuszában hungarikummá avanzsált nemzeti értékeink jelennek meg. Méltán lehetünk büszkék tudósainkra, kutatóinkra, akiknek munkásságát nemzetközi díjakkal is elismerték, így a magyar származású matematikai Wolf-díjas kutatókat felvonultató sorozat két új elemmel is bővül 2023-ban, írja az MNB.

Az emlékérmék alakja tekintetében is jellemző a változatosság, hiszen a standard kör alakú érmék mellett négyzet, illetve téglalap alakú (a magyar felfedezőket és találmányaikat, illetve a magyarországi nemzeti parkokat bemutató sorozat új tagja), valamint hatszögletű emlékérme (a Nemzeti Hauszmann Programot bemutató emlékérme-sorozat új eleme) is gazdagítják a programot. Ez utóbbi további különlegessége, hogy a darabjai mozaikszerűen összeilleszthetőek lesznek.

Az MNB 2023. évi emlékérme-kibocsátási programja a grafikai tervekkel kiegészítve ITT érhető el.

A 2014 óta érvényben lévő értékesítési politika szellemében minden nemesfém emlékérmének megjelenik az alacsonyabb névértékű színesfém változata is. Ez a kivitel nem csupán a választékot bővíti, hanem kedvező ára miatt elősegíti az emlékérmék népszerűsítő, ismeretterjesztő szerepének még hatékonyabb érvényesülését.

Az emlékérméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. az emlékérme-program elemeire előjegyzési lehetőséget biztosít 2023. január 16-tól, 21 naptári napon át, illetve az előjegyzési keret erejéig. Kivételt képez ez alól az idei első kibocsátás, a „Himnusz megírásának a 200. évfordulója” emlékérme ezüst és színesfém változata, melyek előjegyzés nélkül lesznek megvásárolhatóak a Pénzverő értékesítési csatornáin. Részletes információ az előjegyzési és értékesítési rendről a www.penzvero.hu-n érhető el.

A jegybank weboldalán közzétett tájékoztató szerint az MNB a változtatás jogát fenntartja. A végleges adatokat az egyes kibocsátások előtt a Magyar Közlönyben megjelenő MNB elnöki rendeletek határozzák meg.


Petőfi Sándor utoljára magyar pénzen a papír 10 forintoson szerepelt. Ezzel 1947. július 25-étől lehetett fizetni. Az infláció miatt a petőfis bankjegyet 1992. szeptember 30-án vonták ki a forgalomból, de sokaknál lehet még belőle elrakott emlékként - emlékeztet rá a Bank360.hu.

Jelenleg a 20 ezres a legnagyobb címlet, amit 2001-ben vezettek be. Elvileg újra időszerűvé válhat a bankjegysorozat bővítése, tavaly rá is kérdeztek az ügyben illetékes MNB-nél, hogy mit tervez. Mutatjuk a tavaly szeptemberi választ:

Az MNB Monetáris Tanács által jóváhagyott, hatályos készpénzes stratégiájában nem szerepel a jelenlegi bankjegy és érme címletstruktúra megváltoztatása. A készpénzforgalmi igényeket a jelenlegi bankjegycímletek megfelelően kielégítik, a nagy értékű fizetések lebonyolítására Magyarországon az azonnali fizetési rendszer, illetve az elektronikus fizetési infrastruktúra megfelelő lehetőséget biztosít.

Ne hagyd ki!