Az UniCredit lefelezte a menedzseri bónuszokat. Vajon ki fogja követni a példájukat?
Fotó: Unsplash

Az UniCredit lefelezte a menedzseri bónuszokat. Vajon ki fogja követni a példájukat?

A bank elmondása szerint a topmenedzsereknek szánt bónuszok keretét lényegében megfelezte, ezzel példát mutatva a pandémiás helyzet okozta krízisben. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Európai Központi Bank nyomására született meg a döntés.

Mértékek, értékek

Az UniCredit esetében egy évvel korábban 122 millió eurót szántak a felsővezetők bónuszaira. Ez az összeg most 65 millió euróra lett csökkentve – derült ki a bank honlapjának közleményéből. De tovább mennek a vezető tisztségviselők ennél is nagyobb csökkenést fognak tapasztalni.

Nem egyedi estről van szó, ugyanis a régióban többek között a Deutsche Bank is nyomás alá került az Európai Központi Bank által a bónuszok csökkentésére. Ezek az intézkedések mind a koronavírus okozta krízissel hozhatók összefüggésbe, így a bankok olyan példát próbálnak mutatni a partnereik és a riválisaik számára.

Mindezek mellett az UniCredit azt is bejelentette, hogy az újonnan érkező vezérigazgatójuk, Andrea Orcel a korábban rögzített teljes, 2021-re szóló bónuszát fogja megkapni, teljesítményétől függetlenül. Esetében 2022 lesz az első év, amikor ötvözni fogják az előre lefixált és a teljesítménye alapján ötvözött bónuszrendszert.


​Belső átalakulás

Az UniCredit januárban nevezte ki Andrea Orcel-t leendő vezérigazgatónak, miután elődje, Jean Pierre Mustier stratégiai összetűzésbe keveredett a testületi tagokkal. Az új vezérigazgató április 15-én kezdi a munkáját.

A bank elmondása szerint Andrea Olcer részvényalapú bónuszt fog kapni, de konkrét részleteket nem osztottak meg a folyamatról. Alapvetően olyan bónusz-stratégiát követnek, amely a vezérigazgató fix fizetésének 200 százalékát teheti ki.

A bank továbbá azt is közölte, hogy hét felsővezető önkéntesen lemondott a 2020-as bónuszáról, miután Jean Pierre Mustier az éves fizetésének 25 százalékát „nem kérte".

Hasonlóan tettek más vállalatok is. Többek között a pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó Societe Generale befektetési bankjánál a 2020-as események hatására 20 százalékos bónuszcsökkentést vezettek be.

Persze nem minden pénzügyi intézménynél látták szükségesnek az ehhez hasonló cselekvéseket. Példának okául az UBS befektetési bankcsoport 20 százalékos növekedést könyvelhettek el, miután sikeresen meg tudták lovagolni a piaci kilengéseket.

Ne hagyd ki!