Elégő bankjegyek
Fotó: Shutterstock

Júliusban 60 milliárd forintot menekítettünk a bankokba, pedig egyelőre bukunk rajta

Az emelkedő kamatok már a hitelezési számokon és a lekötött betéteken is meglátszanak. Az MNB friss adatai szerint júniusban az előző havi és a tavalyi kereslethez képest is csökkent a hitelezés a bankoknál – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.

A Magyar Nemzeti Bank friss adatai szerint júniusban az újonnan felvett lakáshitelek összege 128,2 milliárd forintot tett ki, ami jelentősen elmarad a májusi 153,9 milliárd forinttól, és alulmúlja a tavaly júniusi 136,7 milliárd forintot is. A havi volumen közel 35 százalékát, 44,7 milliárd forintot tettek ki a támogatott lakáshitelek, 82,8 milliárd forintot pedig a piaci feltételű konstrukciók. Az előző hónaphoz képest a piaci hitelek összege minimálisan emelkedett, a támogatott hiteleké viszont majd 30 milliárd forinttal csökkent, ami a zöld hitel program kifutását jelzi – írja a Bank360.hu.


Forrás: bank360.hu

Az MNB adatai szerint az újonnan felvett lakáshitelek 61 százalékát használt lakás vásárlására fordították az igénylők, új lakás vásárlására a volumen 17 százalékát költötték. A fennmaradó részből 12 százalék ment el építésre vagy bővítésre, a többit pedig korszerűsítésre vagy egyéb célra fordították.

A kedvezményes zöld hitel kifutásával az átlagos hitelköltség mutató is jelentősen megugrott az előző havihoz képest. Júniusban az átlagos thm 6,93 százalék volt, ami a májusi 5,62 százalékos értékhez képest több mint egy százalékpontos emelkedést jelent. Az igénylők emellett továbbra is a kiszámítható, biztonságos hiteleket keresik, a kamatfixálás átlagos hossza ugyanis közel 164 hónap volt.

​A személyi kölcsön stagnál, a babaváró csökken

Forrás: bank360.hu

A fogyasztási hiteleknél még kevésbé érezhető a kamatemelések hatása a keresletre, sőt. Személyi kölcsönből a járvány óta másodszor fogyott 50 milliárd forintnál több, 52,27 milliárd forint. Ez az MNB adatai szerint mindössze 4 százalékkal múlja alul a májusi folyósítást, 9 százalékkal meghaladja viszont a tavaly júniusi eredményt.

A személyi kölcsönök átlagos hitelköltség mutatója szintén emelkedett, a májusi 14,74 százalékról 15,20 százalékra.

A babaváró hitelnek nem sikerült megugrania a 40 milliárd forintos határt, júniusban mindössze 37,54 milliárd forint összegűt vettek fel a gyermekvállalással kamatmentessé tehető kölcsönből.

​Emelkednek a betéti kamatok

Forrás: bank360.hu

Júniusban 4 százalék fölé emelkedett a háztartásokkal kötött betétszerződések kamatlába, az előző havi 3,85 százalékról 4,56 százalékra nőtt ez az érték. Ezen belül a lakossági betétek kamata 3,73 százalék volt. A legfeljebb egy évre lekötött pénz jelenleg jobban kamatozik, 4,65 százalék volt a júniusi átlag, míg az egy éven túl lekötött betéteknél mindössze 1,78 százalék. A Bank360.hu értékelése szerint ugyan már érdemi kamatot lehet elérni éven belüli lekötéssel, de valójában az infláció és a betéti kamatok közötti szakadék mélyül, hiszen a betéti kamatok emelkedésénél jobban nő az infláció.

A lekötött betétek szerződéses összege júniusban 786,8 milliárd forint volt, ami 60 milliárd forinttal haladja meg az előző hónapot. Az MNB szezonálisan igazított adatai alapján 738,9 milliárd forintnyi betétszerződést kötöttek a háztartások. A háztartások látra szóló és folyószámlabetét összege júniusban 9781,8 milliárd forint volt, amiből 8436,2 milliárd forint volt lakossági betét.

Ne hagyd ki!