Úgy tűnik, akkor kezdtek figyelni a véleményére, amikor már késő volt
Fotó: Shutterstock

Megjósolta a bankcsődöt, erre számít a shortolás mestere

Előre látt az amerikai bankcsődöt William Martin. Ő a Silicon Valley Bank (SVB) összeomlásával kezdődő bankválság „nagy shortolójaként” lett ismert. A stratéga most elmondta, szerinte mire lehet számítani a bankvilágban az SVB bedőlése következtében.


Előre látta a bankcsődöt

William Martin a Raging Capital Venturesnél dolgozik, és a shortolásra specializálódott. Már a Silicon Valley Bank negyedik negyedéves gyorsjelentése előtt egy Twitter-üzenetben tette közzé a pénzintézettel kapcsolatos aggályait január 18-án. Az SVB lejáratig tartott értékpapír-portfóliójának aggasztó méretére és a betétkiáramlás felgyorsulására hívta fel a figyelmet. Pontosan ezek voltak azok a körülmények, amelyek a kockázati tőkére összpontosító bankot végül bedöntötték.

Azonban más bankok jövőjével kapcsolatban kedvezőbben nyilatkozott a CNBC-nek a napokban. Mint mondta, meglehetősen jól meg lehet fékezni a válságot, hiszen a legtöbb pénzintézet nincs akkora kamatkockázatnak kitéve, mint az SVB volt.

Úgy gondolom, hogy az iparág egészét tekintve sok bank a kockázatcsökkentés időszakával néz szembe, saját tőkét kell bevonniuk, ami végső soron csak alacsonyabb bevételeket és alacsonyabb profitot eredményez, de nem olyan típusú eseményekhez vezet, mint amilyeneket az elmúlt héten láttunk

- idézi William Martint a Portfolio.

A forint is beleremegett az amerikai bankcsődbe

A forint sokat gyengült a dollárhoz és az euróhoz képest az elmúlt napokban. Emellett a BUX sem szerepelt fényesen az SVB csődjét követően. Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője korábban azt nyilatkozta: az erősen negatív nemzetközi hangulat, az Amerikai Egyesült Államokból elindult bankpánik okozta az eladásokat a magyar tőzsdén.

A váratlanul bedőlt Silicon Valley Bank az Egyesült Államok 16. legnagyobb bankja volt. Bár két másik hitelintézetnél is gondok merültek fel, korábban is látható volt, nem rendszerszintű probléma okozta a bankcsődöt. Ennek ellenére a befektetők megijedtek. Ez pedig azzal ját, hogy a biztosabb lehetőségeket keresték a piacon, a forint viszont nem az.

Az amerikai bankrendszer biztonságos - jelentette ki az előző héten hétfőn Joe Biden miután kormánya intézkedett az elmúlt napok bankcsődjeiben érintett betétesek védelmében. Az elnök - a piaci szereplőknek is üzenve - akkor kijelentette: a bankokban elhelyezett betétek megvannak, azok felett a tulajdonosaik bármikor rendelkezhetnek. Az elmúlt napok két banki összeomlásával kapcsolatban ugyanakkor kifejtette, a felelősöket el kell számoltatni és ki kell deríteni, hogy mi történt.

Az amerikai pénzügyminiszter, a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) és a betétbiztosítási szervezet elnöke közös nyilatkozatot adott ki a félelmek csökkentésére. Ennek értelmében minden betétes pénzét garantálja az amerikai kormány, akinek megtakarítása az összeomlott Silicon Valley Banknál, vagy a szintén csődhelyzetbe jutott regionális bank, a Signature Banknál volt. A harmadik problémákkal küzdő amerikai pénzintézet, a First Republic Bank pedig közölte, pénzügyi helyzetét sikerült stabilizálnia miután pótlólagos forráshoz jutott a Fedtől és a JPMorgan Chase-től.

Ne hagyd ki!