Önkéntes kamatplafon bevezetésére kéri a kormány a bankokat
Fotó: Shutterstock

Önkéntes kamatplafon bevezetésére kéri a kormány a bankokat

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter vezetésével a múlt heti találkozó után ismételten tárgyalóasztalhoz ült a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) és a bankszövetség. Mutatjuk az eredményét.


A minisztérium közleménye szerint Nagy Márton ismételten kiemelte:

Hitelezés nélkül nincs fenntartható gazdasági növekedés. Bankadó helyett a pénzügyi eszközöket a gazdaság felé szükséges irányítani, hiszen a gazdaságnak jelenleg nagyobb szüksége van forrásokra, mint a költségvetésnek: meg kell akadályozni a hitelpiac befagyását és meg kell erősíteni az egészséges hitelezést.

Nagy Márton a tárgyaláson arra kérte a bankszövetséget, hogy a piaci verseny fokozása és a hitelezési terhek csökkentése érdekében október 9-től, azaz jövő hét hétfőtől az újonnan szerződött hitelek esetében mind a vállalati, mind pedig a lakossági hitelpiacon egy önkéntes banki kamatplafont alakítson ki, amely szint alatt fokozott verseny indulhat a pénzügyi szervezetek között.

A miniszter álláspontja szerint a kamatplafon maximális mértékét az újonnan szerződött vállalkozói forgóeszközhitelek esetén 12 százalékos kamatszintnél, a lakossági lakáscélú hitelek (új és használt lakóingatlan vásárlása, felújítása) esetében pedig 8,5 százalékos THM szintnél érdemes meghatározni, amely mind a hirdetményekre, mind pedig a szerződéses szintekre egyaránt vonatkozik.

A kormány a kamatplafon elfogadása esetében két dolgot is vállal:

  • Amennyiben a jegybanki alapkamat egy számjegyűre csökken, úgy lehetőség nyílik a vállalkozásokat értintő kamatstop kivezetésére, továbbá a lakossági kamatstop felülvizsgálatának megkezdésére
  • Támogatja a bankszövetség pénzügyi digitalizációra vonatkozó szabályozási törekvéseit és terveit, a konkrét javaslatok megtárgyalására már a következő találkozón sor kerülhet


A felek megállapodtak a tárgyalások folytatásáról, így az aktuális ügyek megvitatása mellett havi rendszerességgel alkalom nyílik a kamatplafonok felülvizsgálatára.

Ne hagyd ki!