Mikor lesz az ügyfélről negatív KHR-adat? A lejárt és ki nem fizetett tartozásnak meg kell haladnia a késedelembe esés időpontjában érvényes havi minimálbér összegét (2026-ban nettó 214 662 forint), és ennek az állapotnak folyamatosan, több mint 90 napig fenn kell állnia.

Fontos tehát, hogy a 90 nap számlálása nem feltétlenül a legelső elmaradt törlesztőrészlet napján kezdődik. Ha valakinek először csak 100 ezer forintos lejárt tartozása keletkezik, amely tartozása az újabb elmaradások miatt csak később kerül a minimálbér összegét meghaladó szintre, a KHR szempontjából szükséges folyamatos 90 napos időszak csak ekkor kezdődik. Az adósnak tehát akár több hónapnyi fizetési elmaradása is lehet úgy, hogy még nem teljesülnek a negatív KHR adatátadás feltételei. 
 

Így kérhető le

Nem kell új hitelt igényelni ahhoz, hogy kiderüljön, mit tart nyilván rólunk a rendszer. Bárki kérhet úgynevezett Saját Hiteljelentést, amelyben megismerheti a KHR-ben róla tárolt adatokat. A jelentésből nemcsak az derül ki, milyen szerződések és esetleges mulasztások kapcsolódnak hozzánk. Megnézhetjük azt is, melyik pénzügyi intézmény adta át az adott információt, valamint azt, hogy ki, mikor és milyen jogcímen kérte le az adatainkat.

A Saját Hiteljelentés elektronikus úton is igényelhető az Ügyfélkapu+ használatával, ahogyan közvetlenül a BISZ Zrt-től is kikérhetjük a rólunk szóló információkat akár online, akár írásban.

Aki inkább személyesen járna el, bármely KHR-referenciaadat szolgáltatónál, így például banknál vagy érintett pénzügyi vállalkozásnál is kérheti a saját hiteljelentését. Ehhez nem szükséges annál a banknál érdeklődni, ahol a számlánkat vezetjük vagy ahol korábban hitelt vettünk fel. A pénzügyi intézmény nem utasíthatja el a kérelmet pusztán azért, mert nem vagyunk az ügyfelei.

1
Megbicsaklott a növekvő trend: ennyit hitelt vettünk fel augusztusban

Az MNB statisztikái alapján mintegy 444 milliárd forint összegben kötöttek lakossági hitelszerződést – lakáshitel, szabad felhasználású jelzáloghitel, személyi kölcsön, Babaváró hitel, Munkáshitel – a bankok. Ehhez képest augusztusban már csak 381 milliárd forint összegben született szerződés, azaz 14,16 százalékkal esett vissza a piac.

A lakáshitelezésnél volt a legjelentősebb a változás: a júliusi 254,92 milliárd forinthoz képest augusztusban már „csak” 211,72 milliárd forint összegben kötöttek szerződést a magyarok.

A piaci lakáscélú jelzáloghitelek volumene is mérséklődött, de az igazi visszaesést a támogatott kölcsönöknél (főként Otthon Start) lehetett látni. Ez utóbbinál a havi szerződéses összeg 194,16 milliárd forintról 159,76 milliárd forintra mérséklődött. A egy szerződésre jutó átlagösszeg viszont 18,7 millió forintról 27,6 millió forintra nőtt. 

A személyi kölcsönök havi volumenénél is érdemi, közel 10 százalékos visszaesést lehet látni: augusztusban 137,28 milliárd, míg júliusban 152,64 milliárd forint összegben kötöttek szerződést a magyarok.

A szerződések száma is jelentősen, bő 11 százalékkal esett egyetlen hónap alatt: a júliusi durván 43 500 szerződéssel szemben augusztusban már csak 38 600 szerződés született.

2