Így tudsz banki ügyeket intézni személyesen az ünnepek alatt
Fotó: Shutterstock

Bankba mennél az ünnepek között? Erre készülj

Bár idén a karácsony és a szilveszter hétvégére esik, az év végi bankfióki nyitvatartások így is okozhatnak meglepetéseket. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint nagyobb gondot okozhat majd a január első hetéig tartó igazgatási szünet: az igazolások beszerzése megnehezül, a földhivatali munka szüneteltetése pedig lehetetlenné teszi a jelzálogjogok bejegyzését, így a lakáshitelek kiutalását is.


Bár az idén az év végi ünnepek hétvégére esnek, ezért a bankfióki nyitvatartásban nem okoznak túl komoly gondokat. Ugyanakkor egyes pénzintézeteknél a megszokottól eltérő nyitvatartással találkozhatunk. Így például a jellemzően a bevásárlóközpontokban lévő, az általánosnál hosszabb, esetleg szombati nyitvatartással bíró kirendeltségeknél meglepetés is érhet minket, ha rutinból szeretnénk ügyeket intézni. A BiztosDöntés.hu adatai szerint az alábbi változások várhatóak az év hátralévő napjaiban a banki kirendeltségek nyitvatartásaiban.

December 23-án, pénteken

- már délben bezárnak az Erste fiókok

- a CIB Bank Allee és Westend fiókja 16 órakor zár

December 24-én, szombaton

- a szombati nyitvatartással rendelkező bankfiókok is zárva tartanak az OTP-nél

December 25-én, vasárnap és 26-án, hétfőn

- minden bank minden egysége zárva tart

December 30-án, pénteken

- az Erste bankfiókokat délig lehet felkeresni

- a CIB Bank valamennyi kirendeltsége 13 órakor zár

- minden OTP bankfiók legkésőbb 16:00 órakor bezár

December 31-én, szombaton

- sem nyitnak ki a jellemzően a plázákban működő és szombaton is nyitva lévő OTP fiókok

Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu hitelszakértője arra figyelmeztet, hogy a bankfiókok nyitvatartása ellenére bizonyos ügyletek intézése megnehezülhet. A kormányzati szerveknél ugyanis a 2022. december 22. és 2023. január 6. közötti igazgatási szünetet rendeltek el. Ezen időszakban a kormányablakok és az okmányirodák többsége zárva tart – megyénként 2-4 Kormányablak lesz nyitva, Budapesten 4 kirendeltség, illetve a Központi Okmányiroda tart félfogadást. A banki ügyintézéshez – például a családtámogatások igényléséhez szükséges – igazolások beszerzése ezen időszak alatt megnehezülhet.


Ugyancsak igazgatási szünet lesz a fővárosi és megyei kormányhivatalok ingatlanügyi hatósági feladatait ellátó földhivatali szervezeti egységekben is. Az igazgatási szünet megkezdésekor folyó ingatlanügyi hatósági ügyek ügyintézési időtartamának a számítása megáll, a földhivatalok feladataikat nem látják el és az ügyfélfogadás is szünetel. Az ingatlan nyilvántartási kérelmeket (például a széljegy-bejegyzéseket) a földhivatalok így leghamarabb 2023. január 9-i érkezéssel széljegyzik a tulajdoni lapon. Miután a földhivatalok a mai (december 21-i) napon a december 20-án beérkezett bejegyzési kérelmeket dolgozzák fel, nincs már mód idei széljegy bejegyzés kérésére. Ez pedig azt jelenti, hogy az előttünk álló közel 3 hétben nem igazán lehet majd lakáshitel-kiutalásokat indítani, hiszen annak feltétele a jelzálogjog tulajdoni lapra (széljegyre) történő bejegyzése – jelezte Gergely Péter.


The Conversation

Ne hagyd ki!