Jó évet tudhat maga mögött a Bankholdingba beolvadó Budapest Bank
Fotó: Shutterstock

Nagyot ment tavaly a nagy változásra készülő Budapest Bank

A Budapest Bank a terveket jelentősen meghaladó, 6,2 milliárd forint teljes átfogó eredményt és 13,8 milliárd forint konszolidált, adózás előtti eredményt ért el 2021-ben a bank auditált pénzügyi jelentése alapján - közölte a Magyar Bankholding tagbankja.


A pénzintézet hitelállománya nettó értelemben 15,5 százalékkal 1211 milliárd forintra, a betétállomány 15,2 százalékkal 1601 milliárd forintra nőtt. A Budapest Bank nettó bevétele 2021-ben csaknem 15 százalékkal nőtt, ezzel megközelítette a 90 milliárd forintot, a nettó kamatbevétel pedig csaknem aharmadával, több mint 15 milliárd forinttal 60 milliárd forintra emelkedett. A bank mérlegfőösszege 2021. december végére 7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi szintről, így meghaladta a 2530 milliárd forintot.

Martzy Antal, a Magyar Bankholding és egyben az MKB Bank pénzügyekért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta: az MKB Bank - a Budapest Bank befogadó bankjaként - az egyik legsikeresebb, rekordszámokat produkáló évét tudhatja maga mögött, míg a Budapest Bank a kihívásokkal teli külső környezet ellenére is képes volt felülmúlni az előzetes terveket. A Budapest Bank és az MKB Bank március 31-én egyesül a Magyar Bankholding által irányított hármas bankfúzió keretében, amelynek célja az ország legmodernebb, magyar tulajdonú pénzintézetének felépítése.

Az MKB Bank néhány napja tette közzé 2021. negyedik negyedéves jelentését, amely alapján a bank 77,7 milliárd forint korrigált adózott eredményt ért el, mérlegfőösszege pedig 19,1 százalékos emelkedéssel 3314 milliárd forintra nőtt.Az MKB Bank az egyesülést követően 66 városban, összesen 143 bankfiókkal és 184 ATM-mel áll az ügyfelek rendelkezésére, emellett a lakossági és vállalati ügyfelek a Takarékbank ATM-jeiből is vehetnek fel készpénzt a saját banki készpénzfelvételi díjjal megegyező díjért.

Magyar Bankholding Zrt. hazai tulajdonú pénzügyi holdingtársaság, amely a Budapest Bank Zrt., az MKB Bank Nyrt. és a Takarék Csoport fúziójának megvalósítását célozza. A társaság 2020. december 15-én kezdte meg tényleges működését, miután a Magyar Nemzeti Bank engedélyének birtokában a három hitelintézet meghatározó tulajdonosai a banki részvényeiket a közös holdingtársaságba apportálták, ezzel létrehozva Magyarország második legnagyobb bankcsoportját.

Ne hagyd ki!