Jön a kamatplafon
Kijött a rendelet, március 31-ig a befektetési vállalkozások, pénztárak, lakástakarékpénztárak, biztosítók, befektetési alapok, valamint a legalább 20 millió forintot elhelyező lakossági ügyfelek a kereskedelmi bankoknál mostantól elhelyezett betétjeik után nem kaphatnak magasabb kamatot a 3 hónapos diszkont kincstárjegy kamatánál.

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. által utoljára közzétett 3 hónapos futamidejű Diszkont Kincstárjegy aukciós átlaghozamának értékét. Utoljára 2022. november 15.-én volt aukció, az átlaghozam értéke 12,79 százalék. Vagyis az érintett betétek kamata nem haladhatja meg jelenleg a 12,79 százalékot.

A korlátozás indoklása szerint semmi nem magyarázza, hogy egyesek olyan jövedelemre tegyenek szert, amelyet a kisebb megtakarítással rendelkező lakossági ügyfelek nem érhetnek el. A piaci torzulás a kormány szerint az elhibázott brüsszeli szankciókra vezethető vissza, az infláció ugyanis emiatt dönt csúcsot, amire válaszul a Magyar Nemzeti Bank kamatot emelt, egyes pénzügyi szereplők pedig a gazdaság működéséhez szükséges hitelezés és állampapír-vásárlás helyett kereskedelmi bankok közvetítésével jegybanki betétekbe helyezték a vagyonukat.

A 18 százalékos állami kamat kockázatmentesen magas jövedelmet biztosított, miközben a kisebb megtakarítással rendelkező lakossági betétesek mindössze 1 százalék alatti kamatot kapnak a látra szóló betétek és a folyószámlabetétek után. A bankok a hosszabb távú betétekre is csak 9-10 százalék kamatot fizetnek.

A rendelkezés a rendelet kihirdetésének másnapján, azaz 2022. november 22.-én lép életbe, és a 2023. március 31.-ig indított lekötésekre kell alkalmazni. Ugyanakkor a korábbi lekötésekre nem terjed ki a rendelet hatálya, vagyis a már futó betéti szerződésekben szereplő kamat az eredeti feltételeknek megfelelően jár az ügyfeleknek.

A betét futamideje is lényeges: a legfeljebb egy éves futamidejű betétekre érvényes az új szabály. Fontos azonban, hogy a látra szóló betétekre is kiterjed az intézkedés, vagyis a számlán lévő lekötetlen összegre sem lehet magasabb kamatot kínálni.


The Conversation

Ne hagyd ki!