Drágulás grafikon
Fotó: Shutterstock

Nagyot drágultak, de melyek a legolcsóbb lakáshitelek most?

A 10 százalékot közelítő infláció nyomában sincs annak, amennyivel egy év alatt a lakáshitelek drágultak. Az újabb kamatemelések hatására egy húszmilliós kölcsönnek már több mint 30 százalékkal magasabb a törlesztőrészlete, mint tavaly májusban – számolta ki a Bank360.hu.

Nagyot drágultak a lakáshitelek egy év alatt. Tavaly májusban egy 20 milliós, 20 éves futamidejű kölcsönre a nettó 300 ezer forintos havi jövedelmű ügyfél még több olyan ajánlatot is kapott 110-120 ezer forintos törlesztőrészlettel, amit megengedhetett magának. A sorozatos kamatemelések hatására azonban az idén május elején már csak egy olyan ajánlatot találni, amelyet a JTM mutató szabta korlát miatt ilyen jövedelemmel még fel tud venni, és az is sokkal drágább hitel.

Mennyi?!

Forrás: Bank360

A Bank360.hu kalkulációja alapján a 20 éves lakáshitelre most a legalacsonyabb havi törlesztőrészlet 146 652 forint, 6,5 százalékos THM-mel. A futamidő alatt a visszafizetendő teljes összeg a felvett 20 millió forint 176 százaléka, 35 265 240 forint lesz.

Ha tavaly ilyenkor az akkor legalacsonyabb törlesztőrészletű lakáshitelt vette volna fel valaki ezekkel a paraméterekkel, akkor még csak a nettó bére alig több mint egyharmadát, 112 869 forintot kellett volna a havi törlesztésre fordítania. 3,24 százalék lett volna a THM, és 27 095 160 forint a visszafizetendő összeg. Még a tavalyi drágább, 121 247 forintos havi törlesztőjű ajánlat is sokkal kedvezőbb, mint az idén kalkulált legolcsóbb.

Ez volt tavaly

Forrás: Bank360

Egy évvel ezelőtt összességében még 110 és 120 ezer forint körül volt a 20 éves futamidejű, 20 millió forintos lakáshitel törlesztőrészlete 300 ezer forintos havi jövedelemmel, idén azonban már csak 146-170 ezer forint közötti sávban talált ajánlatot a Bank360.hu a hitelkalkulátorával.

2021. májusban még 3,2-4,2 százalék környékén voltak a lakáshitelek Teljes Hiteldíj Mutatói (THM), idén azonban ennek nagyjából a kétszerese, 6,2-8,64 százalék az elérhető THM. A tavaly október óta meglódult kamatemelési hullám hatásait a lakásvásárlók vagy építkezők tehát alaposan megszenvedik, ha nem sikerül felvenniük olyan támogatott kölcsönöket, mint a zöld hitel vagy a csok.

Ne hagyd ki!