A Magyar Bankholding segítő kezet nyújt a bajba jutott vállalkozásoknak

474 MFB Ponton kínálják majd az új, kedvezményes kölcsönt.


A Magyar Bankholding tagbankjai felkészültek arra, hogy az ország legnagyobb MFB Pont-hálózatán keresztül a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön elnevezésű államilag támogatott hitelkonstrukcióval is segítsék az ország egész területén a válság miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások újraindulását.

A Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank fiókjaiban működő MFB Pontokon a termék részletes kidolgozását követően, a lehető legelső időponttól elérhető lesz az új hitel, a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön, segítve azokat a vállalkozásokat, amelyek önerőből nem tudnak a Covid-járvány miatti korlátozások feloldása után újraindulni. A tízéves futamidejű, legfeljebb tízmillió forintos hitel kamata nulla százalék, és az első három évben nem kell törleszteni. A forgóeszköz hitel segítséget nyújthat a napi működési költségek finanszírozásában is, és minden olyan vállalkozás igényelheti, amelyet 2020. március 16-a előtt alapítottak.

Az MFB Pontok a járvány eddigi időszakában is komoly szerepet játszottak a gazdaság vérkeringésének fenntartásában, a kkv-k likviditásának biztosításában. Tavaly az MFB Pontok rekordforgalmat bonyolítottak le, a legnépszerűbb termék pedig a nulla százalékos működési hitel volt, amelyet kifejezetten a koronavírus-járvány hatásainak enyhítésére indítottak.

A Magyar Bankholding tagbankjai az NHP Hajrá! forrás közvetítésében is meghatározó szerepet játszottak 2020-ban. A vállalati hitelezési piacon meglévő 20 százalékos részesedésüket jelentősen felülmúlva az NHP Hajrá!-ban a teljes kihelyezés több mint harmadát, 34 százalékát mondhatták magunkénak.

A hitelintézetekre meghatározó feladat hárul a vállalkozások finanszírozásával a gazdaság újraindításában, amiben az új, államilag támogatott hitelkonstrukció fontos szerepet játszhat. A bankok felelőssége, hogy a vállalkozások a megfelelő időben jussanak a működéshez és fejlődéshez szükséges forrásokhoz. A Magyar Bankholdinghoz tartozó hitelintézetek piaci súlyukat meghaladó mértékben tervezik növelni vállalati hitelezésüket a következő időszakban is, aminek érdekében az összes államilag támogatott konstrukciót és saját termékeiket is kínálják a vállalkozások működésének és fejlesztéseiknek a finanszírozására

– mondta el dr. Barna Zsolt, a Magyar Bankholding Zrt. Igazgatóságának elnöke.

Háttérinformációk

Az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a 2014-2020-as finanszírozási ciklusban elérhető, európai uniós forrású, visszatérítendő támogatások közvetítésére hozta létre az MFB Pontok hálózatát. A 642 MFB Pontból 474-et működtetnek a Magyar Bankholding Zrt. tagbankjai.

Az MFB Pontokon elérhető hitel- és vissza nem térítendő forrással kombinált hiteltermékek öt tematikus területet érintenek: a kutatás, a technológiai fejlesztés és az innováció megerősítését; a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének fokozását; a foglalkoztatást és a munkavállalói mobilitás ösztönzését; az infokommunikációs technológiához való hozzáférés elősegítését és e-technológiák használatának, minőségének fokozását; valamint az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérést minden ágazatban.

Magyar Bankholding Zrt.

A Magyar Bankholding Zrt. 2020. december 15-én kezdte meg tényleges működését, miután a Magyar Nemzeti Bank engedélyének birtokában a Budapest Bank Zrt., az MKB Bank Nyrt. és az MTB Zrt. meghatározó tulajdonosai a banki részvényeiket a közös holdingtársaságba apportálták. Ezzel Magyarország második legnagyobb bankcsoportja jött létre, amelyben a Magyar Állam a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. révén 30,35 százalék, az MKB eddigi közvetlen tulajdonosai 31,96 százalék, az MTB eddig közvetlen tulajdonosai pedig 37,69 százalék tulajdonrésszel rendelkeznek. Az új bankcsoport 1,9 millió ügyfelet szolgál ki, országosan a hazai bankfiókhálózat közel felét, több mint 920 fiókot működtet, együttes mérlegfőösszege megközelíti a 6800, hitelállománya a 3800, betétállománya pedig a 4800 milliárd forintot. 200 ezer mikrovállalkozást, 30 ezer kis- és középvállalkozást, valamint 6000 privátbanki partnert szolgál ki, és számos területen piacvezető pozícióval rendelkezik.


Ne hagyd ki!