Az MNB ismér a kockázatokra figyelmeztette a Revolut használóit
Fotó: Shutterstock

Miért piszkálja állandóan az MNB a Revolutot? Itt a válasz

Az MNB határozott álláspontja, hogy a Revolut Banknak az ügyfelek védelme érdekében itthoni leánybankként, magyarországi székhellyel és tőkeerővel, s a hazai jegybank felügyelete alá tartozó intézményként kellene végeznie tevékenységét. Az MNB jelenlegi ismeretei szerint a társaság státuszában legalább jövő évig nem várható változás, addig is online határon átnyúló szolgáltatóként működik. A hazai ügyfelek így továbbra sem tudják Magyarországon rendezni betétbiztosítási, fogyasztói vagy elszámolási jogvitájukat.


A hazai ügyfeleknek elektronikus pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó Revolut Bank jelenleg határon átnyúló intézményként, nem itthoni banklicensszel tevékenykedik hazánkban. Mint arra az MNB már korábban is felhívta a figyelmet, a magyarországi ügyfelek érdekeit az szolgálná, ha a Revolut Bank leánybankként működne, így tevékenységét magyarországi székhellyel, tőkeerővel, az MNB felügyelete alatt végezné.

A jegybank jelenlegi ismeretei szerint ennek ellenére legalább jövő év közepéig nem várható semmiféle változás a Revolut Bank státuszában. Az MNB többszöri kezdeményezése ellenére a társaság még mindig nem tett lépéseket a hazai leánybanki engedélyezési eljárásának megindítására.

A Revolut Bank Magyarországon továbbra is határon átnyúló szolgáltatóként tevékenykedik, ennek kockázataira a jegybank már több alkalommal felhívta az ügyfelek figyelmét. A társaság prudenciális és fogyasztóvédelmi felügyeletét az uniós jogszabályok szerint alapvetően az anyabank székhelye szerinti litván, vagyis nem a hazai felügyeleti hatóság látja el. A Magyar Nemzeti Bankot „fogadó országbeli” felügyeletként a fogyasztóvédelem terén csak korlátozott jogosítványok illetik meg: az ügyfelek érdekét, a közjót sértő ügyben elsődlegesen az anyaországbeli (litván) felügyeletnél kezdeményezhet lépést.

A betétesek védelmét a litván (és nem a magyar) betétbiztosítási rendszer garantálja. Jelen helyzetben esetleges elszámolási, fogyasztói vagy betétbiztosítási probléma esetén az érintett hazai fogyasztók alapvetően csak Litvániában kereshetnek jogorvoslatot saját ügyeik kapcsán.


Általánosságban a határon átnyúló fintech szolgáltatókkal való szerződéskötés előtt célszerű tájékozódni, s összevetni az azok által kínált szolgáltatások tényleges tartalmát, illetve azok költségeit például a magyarországi hagyományos bankokéval. A kalkulációhoz előzetesen érdemes azonosítani a konkrét szolgáltatási igényt (pl. készpénzmentes szolgáltatás vagy gyakori készpénzfelvétel; főképp pénzforgalmi szolgáltatások vagy betét és hitelezési igény stb.)


Ne hagyd ki!