Üzbég bankot vesz az OTP
Fotó: Shutterstock

Vesz magának egy új bankot az OTP

Aláírták a szerződést, az OTP Bank megvásárolja az üzbég Ipoteka Bankot. Az OTP Bank az Üzbég Pénzügyminisztérium tulajdonában lévő részvények 100%-át (csaknem 97%-os teljes részesedés) két lépésben vásárolja meg: a részvények 75%-át most, a fennmaradó 25%-ot pedig három évvel az első tranzakció pénzügyi zárása után. Az első tranzakció pénzügyi lezárására várhatóan 2023 első felében kerül sor. Az Ipoteka Bank Üzbegisztán ötödik legnagyobb bankja, 8,5 százalékos piaci részesedéssel és több mint 1,6 milliós lakossági ügyfélkörrel.


Az OTP Bank 2020 vége óta tárgyalásokat folytatott az üzbég kormánnyal a részvétel lehetőségeiről a bankrendszer privatizációjában A tárgyalások eredményeként a felek tavaly ősszel fogadták el az Ipoteka Bank értékesítésére vonatkozó szándéknyilatkozatot, ezt követte a mostani aláírás. Ezen felül az OTP Bank és az International Financial Corporation (IFC) megállapodott arról, hogy a jövőben együttműködnek az Ipoteka Bankkal kapcsolatban. Az IFC több éve nyújt finanszírozási és átalakítási támogatást az Ipoteka Banknak, és megerősítette, hogy elkötelezett a támogatás további folytatása és az OTP Bankkal, mint új többségi tulajdonossal való együttműködés mellett.

Nagy lehetőségnek tartjuk részvételünket az üzbég bankrendszer privatizációjában. Célunk, hogy hosszútávon az OTP Csoport az üzbég bankpiac meghatározó szereplője legyen. Az Üzbegisztánban megkezdett reformok remek alkalmat kínálnak arra, hogy egy új fejezetet nyissunk az OTP Bank történetében. Az elmúlt években számos eltérő mérettel, működési modellel, eredményességi mutatóval és hagyományokkal rendelkező csoporttagból kovácsoltunk össze egy jól működő, európai szinten is jegyzett, jelentős nemzetközi vállalatot. Az OTP Csoport jelenleg 11 európai országban van jelen, az akvizíciók során rendkívüli értéket jelentő tapasztalatokra tettünk szert. Az üzbég tranzakcióval folytatjuk a bővülést egy 36 millió lakosú piacon. Ez az akvizíció számunkra is egy új és kihívásokkal teli feladat. Biztos vagyok benne, hogy innovatív termékeinkkel és szolgáltatásainkkal elő tudjuk segíteni az üzbég gazdaság további dinamikus fejlődését, valamint komoly értéket tudunk teremteni az OTP Bank részvényesei számára is

– nyilatkozta az aláírást követően Taskentben Csányi Sándor elnök-vezérigazgató.

Az Ipoteka Bank mérlegfőösszegét tekintve Üzbegisztán ötödik legnagyobb bankja, piaci részesedése 8,5 százalékos, több mint 1,6 millió lakossági ügyféllel, 39 régióközpontként működő bankfiókkal, valamint 193 ügyfélkapcsolati ponttal és jelentős vállalati ügyfélkörrel rendelkezik. Az elmúlt három évben - a helyi bankszektor dinamikus növekedésével összhangban - a bank állományai is jelentősen növekedtek: a hitelállomány 20%-os, a betétállomány 24%-os átlagos éves ütemmel. A bank adózott eredménye is folyamatosan javult az elmúlt években. Az Ipoteka Banknak két kisebb leánycége van, a pénzügyi lízinggel foglalkozó Ipoteka Leasing, valamint a biztosítással foglalkozó Imkon Sugurta - amelyek szintén a tranzakció részét képezik. Az első tranzakció pénzügyi zárására várhatóan 2023 első félévében sor kerülhet.


Ne hagyd ki!