Az OTP Bank most induló nyílt banki szolgáltatása (OTP OpenBank) lehetővé teszi, hogy a más bankoknál vezetett számlák egyenlegét is megtekinthessék a hitelintézet ügyfelei. Így egyetlen felületről kontrollálhatóak a pénzügyek.


Az újítás

Az OTP Bank egy nyílt banki (PSD2-es) újdonsággal bővíti az új internet- és mobilbankjában nyújtott szolgáltatások körét: az OpenBank használatával másik banknál nyitott számláikat is láthatják azok az OTP-ügyfelek, akik regisztrálnak, illetve belépnek az új internet- vagy mobilbankba. Ehhez engedélyezniük szükséges, hogy a kiválasztott más banki számlájuk adatait az OTP elkérje a másik banktól és megjelenítse azokat számukra az alkalmazásban, derül ki a hitelintézet közleményéből.

Az Európai Unió PSD2 irányelvére alapozott, most induló OpenBank elnevezésű kényelmi szolgáltatásában a K&H Bank, az Erste Bank, a Takarékbank, az MKB Bank, a GRÁNIT Bank, a Sberbank, a CIB Bank, a Revolut számlái vesznek részt, de az elérhető bankok és pénzügyi szolgáltatók listáját várhatóan folyamatosan bővíti majd a hitelintézet, ahogy az igénybe vehető funkciók körét is.

A portfolio.hu azt írja, Ilyen típusú szolgáltatással már más nagybank is elindult korábban Magyarországon, a K&H Bank például már tavaly is rendelkezett ezzel a funkcióval.

De mit nyer az ügyfél?

A most elindított OpenBank szolgáltatás amellett, hogy egyszerűbben kezelhetővé és áttekinthetőbbé teszi az OTP mellett más bankoknál vezetett számlák egyenlegét is, segíti ügyfeleinket pénzügyeik tudatos kezelésében is

- mondta el az új OpenBank funkció kapcsán Kuhárszki András, az OTP Bank digitális fejlesztésekért felelős területének vezetője.

A szolgáltatás keretében a felhasználók első lépésként más banki számláik egyenlegét tudják megnézni, és a lekérdezhetőségre vonatkozó engedélyt bizonyos időközönként meg kell újítani. A tervekben szerepel a számlatörténet lekérdezésének biztosítása, illetve, hogy hosszabb távon a másik banknál vezetett számláról átutalás is indítható legyen az OTP Bank új internet- és mobilbanki alkalmazásában.


The Conversation

Friss

Kína hivatalosan is betiltotta a kriptovalutákat

„A virtuális valutákkal kapcsolatos üzleti tevékenység illegális pénzügyi tevékenységnek minősül" – jelentette be Kína központi bankja, ezáltal gyakorlatilag betiltva a kriptovalutákat a kínai piacon.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Unsplash

Hamarosan drónokkal szállítják a kemoterápiás gyógyszereket

Az egyesült királyságbeli Isle of Wight NHS Trust egészségügyi szervezet háromhónapos tesztprogramot indított, amelyben a legénység nélküli légi járművek (UAV) használatának előnyeit vizsgálja a kemoterápiás gyógyszerek kiszállításában.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: pixabay.com

Újratölthető, sötétben világító növények válthatják le az utcai lámpákat

Ambiciózus kutatóknak a nanotechnológia segítségével sikerült olyan növényeket alkotniuk, amelyek huzamosabb ideig világítanak a sötétben. Ha a technológiát tökéletesre fejlesztik, akkor a jövőben a nanonövények felválthatják a nagy energiaigényű elektromos lámpákat.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!