Ezt tudja a qvik
Fotó: Shutterstock

Próbáltad már az új fizetési módot? Ezt tudja a qvik

Vasárnap indultak el az Azonnali fizetési rendszerre épülő qvik szolgáltatások. A jegybank kiemelte, hogy a qvik fizetés minden formája ingyenes minden fogyasztó számára, miközben a kereskedők is a korábbiaknál lényegesen olcsóbb megoldást használhatnak. A Magyar Nemzeti Bank, a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a qvik elfogadói szolgáltatásokat elsőként bevezető OTP Bank és Raiffeisen Bank közös eseményen mutatta be, mit tud a rendszer.


Virág Barnabás, a jegybank alelnöke köszöntőjében elmondta, hogy a qvik egyszerre támogatja a magyar gazdaság digitális fejlődését és erősíti hazánk pénzügyi szuverenitását. Az infrastruktúra teljes egészében hazai cégek által üzemeltetett rendszer, ennek köszönhetően a felhasználók adatai is országhatáron belül maradnak, ami tovább erőssíti a biztonságot.

Csányi Péter, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a qvik komoly lehetőség az OTP Csoport számára számlavezető és elfogadó bankként egyaránt. Az online elfogadást biztosító kereskedő partnereik közül már több mint ötezernél bekapcsolták a szolgáltatást. A qvik-et mostantól fokozatosan elérhetővé teszik, a SimplePay fizetési megoldáson keresztül. A fizikai, tehát a boltban történő fizetések esetén a Telefonos POS alkalmazásukkal már szintén elérhető az új szolgáltatás. A hagyományos POS-terminálokon pedig az azt igénylő kereskedők számára várhatóan jövő év elejétől tudják biztosítani.

Zolnai György, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója arról beszélt, hogy a rendszer indulására a bank teljes mértékben felkészült, sikeresen bonyolította le már az indulás utáni másodpercekben az első tranzakciókat. A Raiffeisen Bank egyúttal belép a kártyaelfogadói piacra is, és elindítja a Kereskedői fizetési megoldások üzletágát. Az értékajánlat egy olyan integrált, multiplatformos szolgáltatás, amelynek köszönhetően a kereskedők egyetlen eszköz segítségével bármilyen elektronikus fizetési módot el tudnak fogadni, legyen az akár bankkártya, akár AFR 2.0, azaz qvik alapú fizetési tranzakció. A szolgáltatás elérhető lesz mind a klasszikus POS terminálokon, mind az online fizetési felületeken, és a kereskedői kasszarendszerekbe integrálva is.

A tájékoztatót követően a helyszínen mutatták be a rendszer működését egy, a jegybank büféjében végrehajtott QR kódos fizetés lebonyolításával. Az MNB közleménye arra is kitért, hogy négyféle qvik fizetési módot különböztetünk meg: ezek a qvik-QR, a qvik-NFC (érintéses fizetés), a qvik-link (mélyhivatkozás alapú fizetés) és a qvik-kérelem, amelyeket elnevezésüknek megfelelően QR-kód beolvasásával, NFC alapú érintéssel, linkre kattintva mobilapplikáción belüli fizetéssel, vagy fizetési kérelem jóváhagyásával, fizikai és online elfogadóhelyeken és számlák befizetésénél egyaránt használhatunk.


Ne hagyd ki!