Szalmonella-fertőzés a ferrero belgiumi csokigyárában
Fotó: Radu Bercan / Shutterstock.com

Idén sem úszta meg a csokigyár a szalmonella-fertőzést

Ismét leállították a gyártást a Ferrero belgiumi üzemében szalmonella-fertőzés gyanúja miatt - írta a La Libre Belgique című francia nyelvű belga lap.


A napilap internetes oldalán közölte, hogy a szalmonellafertőzést az egyik gyártóegységnél azonosították. A Ferrero olasz édességgyártó csoportnak a belgiumi Arlonban található üzemét eddig nem hagyta el olyan termék, amely fertőzött lenne - olvasható a cikkben. Tavaly hasonló fertőzés miatt állították le a termelést a gyárban, erről ITT és ITT írtunk. Laurence Evrard, az olasz vállalat Benelux-államokért felelős szóvivője közölte, a termelés a teljes üzemben leállt.

A következő két hétben a gyár területét fertőtlenítik. A vállalat elővigyázatossági intézkedésként függesztette fel a gyártást, ugyanis "egyetlen termék szalmonellavizsgálatának eredménye sem lett pozitív" - tudatta.

A napilap azt írta, A Ferrero honlapja szerint július 6. óta állítják le ideiglenesen "a gyártósorok egy-egy részét", miután az ellenőrzések szalmonellafertőzést mutattak ki.

A Ferrero Arlonban található csokoládéüzeme tavaly április elején állt le, egy már decemberben azonosított szalmonellafertőzés miatt. Az ott készült valamennyi csokoládéterméket (Kinder meglepetés, Schoko-bon, minitojás) visszahívták. A gyár 2022. június elején indulhatott újra három hónapos tesztidőszakra, rendkívül szigorú higiéniai felügyelet mellett. (Forrás: MTI)

Ne hagyd ki!