Bírságolt a GVH, nem keveset kell fizetnie a szabályokat megsértő cégnek

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Nutriversum Kft. az uniós ágazati szabályokkal ellentétesen, a fogyasztókat megtévesztve reklámozta étrend-kiegészítőit dr. Gődény György gyógyszerésszel. A versenyhatóság 23,6 millió forintos bírságot szabott ki a jogsértésért.


  Az előzmények és az eredmény

A Gazdasági Versenyhivatal tavaly év végén indított vizsgálatot a Nutriversum étrend-kiegészítők reklámjai miatt, amelyek dr. Gődény György gyógyszerész szereplésével népszerűsítették a termékeket a YouTube-on, illetve egyéb csatornákon.

Az eljárás feltárta, hogy a reklámok az élelmiszerekre vonatkozó uniós szabályokkal ellentétesen hirdették az étrend-kiegészítőket dr. Gődény György gyógyszerésszel, hangsúlyosan kiemelve a végzettségét és foglalkozását. A közösségi szabályozás értelmében ugyanis a kereskedelmi üzenetekben – tartalmuk valóságától függetlenül – tilos élelmiszerekkel kapcsolatban orvos, egészségügyi szakember, vagy (bizonyos kivételekkel) egészségügyi szervezet ajánlásaira hivatkozni.

A GVH vizsgálata emellett tartalmi problémákat is talált: egyes hirdetések ugyanis megtévesztően sugallták a cég étrend-kiegészítőiről, hogy fogyasztásuk képes kiváltani a változatos, kiegyensúlyozott étrendet. Az EU-s szabályozás szerint ugyanakkor az étrend-kiegészítők reklámozásakor kifejezetten tilos erre utalni, hiszen tudományosan megalapozatlan, téves tájékoztatást jelent a fogyasztóknak.

A büntetés

A termékeket forgalmazó Nutriversum Kft. az eljárás során együttműködött a versenyhatósággal: eltávolította a kifogásolt videótartalmakat, elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslatról is. A cég emellett belső versenyjogi megfelelési programot készít a hasonló, jövőbeni jogsértések elkerülésére. A GVH Versenytanácsa minderre tekintettel mérsékelve a lehetséges összeget, 23,4 millió forintos bírságot szabott ki a cégre. A versenyhatóság egyúttal 166 ezer forintos bírságot rótt ki a dr. Gődény Györgyöt (a járványszkeptikusok egyik ismert alakját nem jogerősen elítélték rémhírterjesztés miatt) a marketing-együttműködésben képviselő East to West Hungary Trade Kft.-re.

The Conversation

Ne hagyd ki!