Brit megoldás az inflációkövető díjkorrekció kiváltására a távközlésben
Fotó: Shutterstock

Brit megoldás az inflációkövető díjkorrekció kiváltására

A távközlési szolgáltatók jövőre már nem alkalmazhatnak inflációkövető, illetve általában véve bármiféle, automatikus százalékos díjkorrekciót Nagy-Britanniában. A brit hírközlésszabályozó kormányszerv, az Ofcom a 2025 január 17-től hatályos rendeletének indoklásában közölte, hogy a korábbi gyakorlat a törvényi előírásokkal szemben nem teszi lehetővé a határozott idejű szerződéseket aláíró ügyfelek számára, hogy pontos képet alkothassanak a későbbi költségeikről.


Az Ofcom azzal együtt, hogy nem vette el az évenkénti díjemelés lehetőségét, előírta, hogy jövőre minden újonnan létrejövő, hírközlési szolgáltatásra vonatkozó határozott idejű szerződés esetén a szolgáltatóknak fontra és pennyre pontosan meg kell határozniuk előre, hogy a szerződés ideje alatt évente mennyivel emelik meg havi előfizetési díjaikat.

A hwsw.hu informatikai szakportál azt írja, az inflációkövető díjkorrekciót a hatósággal egyeztetve korábban már önkéntesen kivezette a legnagyobb brit távközlési cég, a BT, mely egyébként elsőként építette be azt a szerződési feltételeibe még 2020-ban. A cég akkor egy olyan formulát alkalmazott, amely az éves átlagos pénzromlás százalékos mértékéből plusz fixen 3,9%-ból állt. A gyakorlatot hamar átvették a versenytársak, ám az időközben elszálló brit infláció (a Consumer Prices Index alapján CPI-nek rövidített mutató 2022 decemberében 14,4%-on tetőzött az országban) miatt tömegeknek ugrottak meg jelentős mértékben a havi távközlési kiadásai. Ez is indokolhatta a hatóság döntését.

Nálunk ez a helyzet

Az inflációkövető díjkorrekció 2022-től Magyarországon is bekerült (és a jelenlegi ismeretek szerint ott is marad) az összes távközlési cég általános szerződési feltételeibe, a szolgáltatók először 2023 első félévében korrigálták a KSH adatainak megfelelően előfizetési díjaikat, amit idén újabb automatikus korrekció követett.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a napokban ismertette a hazai hírközlési piac áraira vonatkozó kutatásának eredményeit: a magyar háztartások átlagosan havonta 20900 Ft-ot fizettek 2023-ban hírközlési szolgáltatásokra, ami 13%-kal több, mint 2022-ben. A következő inflációkövető díjkorrekció a legtöbb szolgáltatónál jövő márciusban esedékes, pontos mértékéről pedig a KSH jelentése alapján az év első heteiben kaphatnak tájékoztatást az előfizetők.


Ne hagyd ki!