Egy hét, és nyithatnak az éttermi teraszok

A nyitás a vendéglátóhelyek esetében jóval bonyolultabb folyamatnak ígérkezik, mint a boltoknál. Mi lesz például azokkal, akik nem kaptak oltást?


Orbán Viktor szerdán bejelentette, hogy amint 3,5 millió embert beoltanak az országban, megnyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai. A miniszterelnök számításai szerint ez a jövő hét közepén, szerdán vagy csütörtökön megtörténhet. kérdés most az, hogy mit lépnek erre a lehetőségre a vendéglősök, szállodások.

Bár arra nincs szabályozás, hogy a dolgozókat is kötelező legyen beoltani, és láthatóan nem is törekszik erre a kormány, én mégis azt mondom, hogy ez teljesen normális dolog lenne, erre látunk példát, egyebek között Horvátországban is
– mondta a hvg.hu-nak Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, hozzátéve, még mindig jobb egy vakcina, ami után egy-két napig esetleg rosszabbul vagyunk, mint meghalni.

Egy kérdés, két válasz

Árnyaltabban fogalmazott Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének vezetője. Bár azt elismerte, hogy nem lehet kötelezővé tenni az oltást, ő úgy látja, hogy egyre többen akarják beoltatni magukat, a fiatalok is, akikben erős az oltási hajlandóság, mivel ki akarnak már szabadulni.

Szerinte a szállodák - ha megnyithatnak - a Magyar Turisztikai Ügynökséggel létrehozott Covid-kézikönyvnek köszönhetően biztonságosan tudnak működni: folyamatos a takarítás, a légszűrőcsere, mindenhova ki vannak téve a fertőtlenítők és mindenki maszkban dolgozik – sorolta az intézkedéseket. Így összességében Flesch szerint egy közértben a pénztárnál sorban állva nagyobb a megfertőződés esélye, mintha valaki szállodába menne.

A munkaerőhiány is gond lehet

Kovács László szerint az újrakezdéskor mindenképp nehéz lesz a munkaerőt visszahozni, egészen biztosan szükség lesz béremelésekre és ebből kifolyólag áremelésekre is. Mint mondta, 2019-ben is óriási munkaerőhiánnyal küzdött az ágazat, akkor épp a nyugati bérekkel kellett versenyezni egy-egy jó séf megtartása érdekében.

Nem ennyire optimista Flesch Tamás, aki szerint nehezen elképzelhető, hogyan fogják pótolni azt a mennyiségű munkaerőt, ami most hiányzik a szállodákból. A korábbi munkavállalók ugyanis már jellemzően elhelyezkedtek más szektorokban, és bár lehet, hogy vissza akarnak térni a turizmusba, egyelőre sok a bizonytalanság a körükben. Attól félnek, hogy lesz egy újabb hulláma a koronavírus-járványnak és akkor ismét munka nélkül maradnak, így inkább maradnak a mostani, biztosabbnak gondolt munkahelyükön.


Ne hagyd ki!