Palack visszaváltás PET

Naponta egy luxuslakás árát szedjük ki az üvegvisszaváltókból

Szűk egy hónappal a kötelező visszaváltási rendszer bevezetése óta napi 2,5 millió palackot, üveget, italdobozt dobtak be a magyar fogyasztók az automatákba, azaz 125 millió forint kerül vissza az italvásárlók zsebébe.


„Ezen a héten elértük a napi 2,5 millió visszaváltást. Tehát a rendszernek köszönhetően már most is naponta két és fél millió palack, üveg és doboz hulladéka kerül megfelelő helyre, és garantáltan nem lesz belőle illegális szemét, vagy nem kerül lerakásra. Ez a szám a jövőben tovább fog nőni” - közölte az Economx portállal a Mohu Mol Hulladékgazdálkodási Zrt.

A cég válaszából kiderül, hogy a REpont applikációt eddig 400 ezren töltötték le. Emellett a REpont hálózat további növekedése, újabb boltok csatlakozása várható, mert a vásárlók egyre több helyen keresik majd a visszaváltás lehetőségét. Egy vásárlónak pedig vonzerőt jelenthet, ha vissza is tud váltani egy adott boltban.

A 400 négyzetméternél nagyobb boltoknál kötelező az automaták telepítése, így ezek a boltok le vannak fedve, a 200 négyzetméternél nagyobb boltoknak pedig többek között a vásárlók vonzása miatt ajánlott a csatlakozás. A kisebb boltok pedig, ahol nem fér el egy ilyen automata, a kézi visszaváltás lehetőségéhez csatlakozhatnak.

A PET palackok 90 százalékát be kell gyűjteni

A Mohu rámutatott: a PET-palackok okozzák a legnagyobb környezeti terhelést. Ezek megfelelő begyűjtése és újrahasznosítsa kiemelten fontos a körforgásos gazdaság szempontjából. Az EU előírása szerint 2029-ig a PET palackok 90 százalékát vissza kell gyűjteni és újrahasznosítani.

Még lehetnek nem betétdíjas palackok

2024. július elseje után már tilos visszaváltásra nem alkalmas csomagolásban italterméket forgalmazni - kivéve a jogszabály adta néhány felmentési esetet. Fontos, hogy a korábbi csomagolásban lévő termékek árusítása nincs határidőhöz kötve, azok a szavatossági időn belül továbbra is szabadon értékesíthetők. Ezért a fogyasztó – különösen a lassabb forgási sebességű szeszes italok esetében – akár még több hónapig találkozhat nem betétdíjas palackokkal is a polcokon, ez teljes mértékben szabályos.


Ne hagyd ki!