Ezek a slágeringatlanok a magyar piacon
Fotó: Shutterstock

Ezekre a lakásokra maradhat élénk a kereslet a jövőben is

Csökkenni látszik a kereslet a lakáspiacon, azonban bizonyos ingatlanok például az elhelyezkedésük, vagy a jellegük miatt továbbra is igen keresettek. Elmondták a szakértők, mely lakások után lehet a jövőben is élénk az érdeklődés.


Slágerlakások a magyar ingatlanpiacon

A magyarországi ingatlanpiacon a lakás lokációja mellett egyre inkább felértékelődig annak állapota is, különösen az energiahatékonysága tekintetében. A szakértők szerint emiatt a jobb energetikai adottságokkal bíró ingatlanok továbbra is keresettek maradhatnak a lassuló piac ellenére. De mutatjuk, a Portfolio által megkérdezett szakemberek szerint melyek a legértékállóbb lakások manapság hazánkban:

  • A nagyvárosok és azok agglomerációikban található, energetikailag korszerű, felújított ingatlanok.
  • A főváros legnépszerűbb kerületeiben (például a XI-ben és a XIII-ban) a jó állapotú ingatlanok, valamint a nagyobb városok hasonló lakásai.
  • A jó infrastruktúrával (például intézmények, munkahelyek közelében fekvő) ellátott területeken a kisebb és közepesebb árú lakások.
  • Új és újszerű lakások az olcsóbb környékeken. Emellett a felújítandó, de nagy potenciált rejtő házak a frekventált környékeken.
  • Az agglomerációban a jó állapotú vagy könnyen korszerűsíthető 100-130 négyzetméteres családi házak, az energiatakarékos, új építésű sorházak, a kis társasházi lakások, valamint a kis alapterületű újszerű társasházi lakások és panelek.
  • Bizonytalan gazdasági környezetben jellemzően a minimálisan szükséges lakásméretet választják a vásárlók, de fontos, hogy jó állapotban legyen az ingatlan.
  • Budapest belvárosa és Bel-Buda a magasabb presztízsértékük, valamint a befektetői érdeklődés miatt továbbra is keresett. Emellett a megyeszékhelyek és az egyetemi városok belvárosaiban is folyamatos az igény a kiadó lakásokra.
  • A magánszemélyeknél a legolcsóbb árkategóriába tartozó ingatlanokra is megnőtt az igény. Ebben a kategóriában inkább kisebb méretű, de jobb állapotú lakásokat keresnek, lehetőleg a városokban.

Bajban lehet az európai kereskedelmi ingatlanpiac

Nemzetközi elemzők pedig arra hívják fel a figyelmet, nem mutat jó képet az európai kereskedelmi ingatlanok piaca. Megugrottak a hitelfelvételek költsége a magas alapkamatok miatt Európában. Ezzel együtt csökkent az ingatlanszektor kedvező megítélése is, ami a korábban alacsony kötvényhozamoknak volt köszönhető – írja a CNBC. Ezt bizonyítja, hogy a közvetlenül ingatlanba fektető európai alapoknál 215 millió dollár tőkekiáramlást regisztráltak februárban a Morningstar Direct adatai alapján.

Az elemzők szerint akár 20-40 százalékot is eshetnek jövőre az ingatlanrészvények. Ráadásul az Európai Központi Bank (EKB) is az ingatlanszektor sérülékenységére figyelmeztetett a hónap elején. A probléma okaként ők is a piaci likviditás csökkenését, valamint az árkorrekciót nevezték meg.

Az Egyesült Államokban és Európában is lefelé irányuló nyomás látható mind a magán, mind a kereskedelmi ingatlanok piacán. Az irodai szegmens, ami a kereskedelmiingatlan-piac egyik legfontosabb eleme, az esetleges visszaeséssel kapcsolatos félelmek központi elemévé vált, mivel a járvány hatására előtérbe került hibrid munkavégzés miatt továbbra is magas az irodai kihasználatlanság

- idéztünk egy elemzőt.

A szakértők arra is figyelmeztetnek, hogy az üresedési ráták továbbra is emelkednek. Ehhez képest túl sok a rendszerben a hitel. Pedig ha elindul egy kényszerértékesítési hullám, az egy lefelé irányuló spirált eredményezhet.

A Goldman Sachs hozzáteszi, nagyjából a 25 százalékát teszik ki a kereskedelmi ingatlanok az amerikai bankok hitelállományának, viszont a kisebb pénzintézeteknél 65 százalékot. Azonban Európában ez a mutató 9 százalékon áll.

A tartalom elkészítését a Masterplast támogatta.

Ne hagyd ki!