új ingatlan, ksh lakásépítése
Fotó: Shutterstock

Új lakásra vágysz? Itt érdemes keresgélned!

18 százalékos a visszaesés mind lakásépítésekben, mind kiadott építési engedélyekben az első félévben Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. Budapesten 8 százalékos a mínusz, a többi városban 20 százalék, a Dél-Alföldön viszont növekedést mért a KSH. Más paraméterekben azonban élénkülés van az ingatlanpiacon. A fővárosi új lakások 46 százalékát a XI. kerületben adták át.


Az idei első félévben 6027 új lakás épült Magyarországon, 18%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 8972 volt, ugyancsak 18%-kal maradt el a 2023 azonos időszakitól - jelenti a KSH.

Csak Újbudán közel 1000 lakást adtak át

A fővárosban 8,3%-kal kevesebb, összesen 2124 lakás épült. A megyei jogú városokban 20, a többi városban 27, a községekben pedig 19%-kal csökkent az átadott lakások száma a 2023 első félévihez képest.

Budapest lakásépítését továbbra is erős területi koncentráció jellemzi, a XI. kerületben adták át az új lakások 46%-át, közel 1000 lakást.

A Pest régióban épített lakásszám 20%-kal maradt el az előző év azonos időszakitól. A többi régióban is visszaesést regisztrált a KSH, kivéve Dél-Alföldet, ott 15%-kal nőtt a lakásépítések száma. Ennek oka elsősorban a Kecskeméten megfigyelt jelentős élénkülés volt, a vidéki városok közül itt épült a legtöbb lakás (265) az I. félévben.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 1,6 m2-rel 95,4 m2-re csökkent a 2023 első félévihez képest.

A kiadott új építési engedélyek alapján a 2023. I. félévinél 1,7%-kal több, összesen 4311 lakóépület építését tervezik az országban.

Azért élénkül az ingatlanpiac

Ugyan a lakásépítések száma csökkent, az ingatlanárak, az adásvételek és a hitelfelvételi kedv növekedésében látszik fordulat, ami előbb-utóbb az építések számában is megjelenik. Az idei első negyedévben országosan 9,1 százalékkal voltak drágábban az ingatlanok, mint egy évvel korábban, az előző negyedévhez képest 5,2 százalékos volt az áremelkedés. Gyorsabban lehet eladni a lakásokat: Az országszerte eladásra kínált lakóingatlanok az idei második negyedévben átlagosan 94 nap alatt találtak gazdára, szemben az első negyedévben feljegyzett 106 nappal szemben.

Ne hagyd ki!