Ötödével emelkedett egy év alatt a bolti lopások száma
Fotó: Shutterstock

Megugrott a lopások száma, itt van a legtöbb bolti szarka

Magyarországon is egyre drágább minden, ezzel együtt megnőtt a bolti lopások száma is. A fővárosban kapcsolták le a legtöbb tolvajt.


Az ORFK Kommunikációs Szolgálata a hvg.hu kérdéseire válaszul elmondta, legtöbbször, összesen 8396 esetben országosan az idei első tíz hónapban a hiper- és a szupermarketekből, valamint az egyéb, vagyonőrt foglalkoztató üzletekből loptak, ami 22,52 százalékos emelkedést jelent éves összehasonlításban.

A tolvajok emellett az ötvenezer forintot meg nem haladó bolti lopásokat jellemzően kisboltokban, dohányboltokban, üzemanyag-töltőállomások shopjában követték el.isboltokból több mint 23 százalékkal többen, összesen 908 esetben, míg dohányboltokból több mint 45 százalékkal többen (89-szer) loptak a tavalyi év azonos időszakához képest. Ezzel szemben a benzinkutak shopjaiban elkövetett lopások száma mindössze 2 százalékkal, 414-re emelkedett.

Megyei összehasonlításban toronymagasan Budapesten történt a legtöbb jogsértés (807) idén októberig, a fővárost Borsod-Abaúj-Zemplén megye (135), majd Pest (130) követi. Győr-Moson-Sopron megyében 116, Bács-Kiskun megyében 82 bolti lopást regisztráltak. Ezzel szemben a legkevesebbszer Vas megyében (16) loptak, de Komárom-Esztergom megyében sem sokkal rosszabb a helyzet, ahol összesen 18 jogsértést regisztráltak.


The Conversation

Ne hagyd ki!