Melyik a nagyobb? A Facebook, vagy Magyarország?

Magyarország 6,5 évet gürizhetne, hogy megtermelje a Facebook értékét

A Facebook részvényárfolyamának 4,2 százalékos növekedése után a cég piaci értéke meghaladta az 1 billió (1000 milliárd) dollárt. Erre még nem volt példa.


A részvényárfolyam hirtelen megugrása nem a vakszerencsén múlott. Az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) korábban azzal vádolta a Facebookot, hogy a WhatsApp és az Instagram felvásárlása monopolhelyzetbe repítette a céget. Az FTC szerint a Facebook az említett felvásárlásokkal több mint 60 százalékos részesedéshez jutott a közösségi média piacon. Az illetékes bíróság kimondta, hogy az FTC vádjai megalapozatlanok, bizonyítékok hiányában pedig elutasította az antitröszt-keresetét. A döntés hatására a Facebook részvényárfolyama több mint 4 százalékkal emelkedett. Mark Zuckerberg vállalata így ötödikként csatlakozott az Apple, a Microsoft, az Amazon és az Alphabet ezermilliárdos klubjához. Egyébként a Facebookot nagyjából az összes amerikai állam betámadta a feltételezett monopolhelyzete miatt, azonban egyelőre nem találtak fogást a vállalaton. A döntést meghozó bíró, James Boasberg úgy véli, az államok túl sokáig vártak a vádakkal, így legtöbbjük keresetét rendre elutasította. A Facebook az Instagramot 2012-ben, míg a WhatsApp-ot 2014-ben vásárolta fel.

Helyezzük perspektívába

A Facebook értéke jelenlegi árfolyamon nagyjából 294 ezer milliárd forintnak felel meg. Sokat lehet hallani a magyar közéletben a legjobban menő vállalatok milliárdos beruházásairól és megtérüléseiről. Sajnos (vagy nem sajnos) azonban hazánk versenyzői a Facebook közelébe sem érnek. A tavyl decemberi adatok szerint az MPF Holding volt a legértékesebb, teljesen magyar kézben lévő vállalat a maga 200 milliárd forint közeli becsült értékével. Magyarul hazánk vezető vállalatától a Facebook körülbelül 1455-ször többet ér. Ha összeadjuk a 10 legértékesebb magyar vállalat piaci értékét, akkor nagyjából 1215 milliárd forintra jövünk ki. Ez 242-ször kevesebb, mint a Facebook értéke.

Összehasonlításképp Magyarország 2020-as GDP-je 155 milliárd dollár (45 570 milliárd forint) körül mozgott. A Facebook értéke ennek jelenleg a 6,5-szerese.

Emberi ésszel szinte felfoghatatlan az a határ, amit a Facebook most átlépett. És akkor hol vagyunk még az éllovas Apple 2,3 billió dolláros értékétől…

Már 9 éve

A Facebook 2012-ben lépett tőzsdére, ekkoriban még „csak" 104 milliárd dollárt (30 576 milliárd forint) ért a vállalat. Évről-évre szépen növekedett a cég. Egészen 2018-ig. Ekkoriban sok bírósági eljárás folyt a vállalat ellen, egyebek között álhírterjesztés és adatszivárogtatás miatt. Ebben az évben kolosszális, 18 százalékos zuhanást produkáltak a vállalat részvényei. Azóta szépen összeszedte magát. 2019-ben még 360 milliárd dollár körül mozgott a cég értéke.

Ne hagyd ki!