Előzetesben a gyanús INA gázügyletek főszereplői
Fotó: Shutterstock

Előzetes letartóztatások, utólagos vizsgálatok az INA-nál

Két évre visszamenőleg az INA horvát olajipari vállalat gázüzletére vonatkozó összes szerződés felülvizsgálatát kérte Davor Filipovic horvát gazdasági miniszter, miután a hétvégén a gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélések miatt letartóztattak több embert Horvátországban, köztük az INA egyik igazgatóját is.


A miniszter a horvát sajtónak azt mondta elengedhetetlen, hogy a felülvizsgálat kiterjedjen az összes gázvételi és -eladási szerződésre, valamint feltárja, hogy bizonyos üzleti partnerek milyen feltételek mellett kötötték a szerződéseket az INA-val. "Fontos a belső ellenőrzés felülvizsgálata is, és elvárom a független könyvvizsgálóktól, hogy a kapott információk alapján megfelelő megállapításokat tegyenek az INA belső kontrolljának munkájával kapcsolatban" - mondta a miniszter.

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) a rendőrséggel közösen indított akcióban szombaton öt embert tartóztatott le gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélések miatt, köztük Damir Skugort, az INA földgázkereskedelmi ágazatának igazgatóját. A vádak szerint valamivel több mint egymilliárd kunával(54 milliárd forint) károsították meg a horvát olajvállalatot, kihasználva a globális válságot és a gáz árának folyamatos növekedését a világpiacon. Skugor a kihallgatás során azzal védekezett, hogy a gáz ily módon történő értékesítése "az INA üzletpolitikája, és más cégeknek is fix áron adták el a gázt".

Lapértesülések szerint Skugor olyan gázeladási szerződést kötött az OMS nevű befektetési céggel - amelynek egyik tulajdonosa volt szomszédja, Josip Surjak, az ügyvédi kamara elnöke, a másik pedig egy Goran Husic nevű vállalkozó -, amely kedvező volt az ügyfél, de kedvezőtlen az INA számára. Az OMS az olcsón vásárolt gázt óriási haszonnal értékesítette tovább, és 846 millió kuna (46 milliárd forint) nyereségre tett szert. Skugor részét átutalták édesapja számlájára, aki nyugdíjas. Erre lett figyelmes a pénzmosás elleni iroda, amely azonnal jelentette az esetet az illetékes hatóságoknak.

A rendőrség az INA igazgatójának apját, valamint a Plinara észak-szlavóniai olaj- és földgázvállalat igazgatótanácsának elnökét, Marija Retkicet is őrizetbe vette. A zágrábi bíróság vasárnap egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte mind az öt gyanúsítotatt.

„A Mol a sajtóval egy időben értesült a horvátországi letartóztatásokról, tájékozódunk az ügyben, de folyamatban lévő rendőrségi eljárásokat nem kommentálunk” – válaszolta az RTL Híradó kérdésére még vasárnap az INA irányítási jogaival rendelkező Mol sajtóosztálya.


Ne hagyd ki!