Félmilliónál több jogosítvány, személyi igazolvány érvényessége jár le
Fotó: Shutterstock

Lejár a személyid, a jogsid? Vészesen közeleg a határidő

Aki a fővárosban időpontot szeretne foglalni személyi igazolvány megújítására a kormányablakoknál, hosszadalmas várakozásra számíthat. Pedig nem árt figyelni: a jelenlegi szabályok szerint a május 31-ig lejárt okmányok június 30-a után érvényességüket vesztik.


A koronavírus 2020. februári hazai megjelenése óta – a 2020. június közepe és november eleje közötti hónapokat leszámítva – folyamatosan járványügyi veszélyhelyzet van érvényben hazánkban, és ennek az is része volt, hogy a lejáró okmányok érvényességét meghosszabbították a járványügyi intézkedések végét követő 120 nappal. Ez pedig jelenleg június 1-jéig van érvényben, hívja fel a figyelmet a G7 gazdasági portál.

Változás azonban, hogy a személyazonosító okmányok, így a személyi mellett a vezetői engedély és az útlevél érvényessége 2022. június 30. után nem hosszabbodik meg, ha azok május 31-ig lejártak.

A következő hónapokban 350 ezer embernek kell lecserélnie a személyazonosító okmányait, amire nem készültek fel a kormányablakok.

Bár az okmányok lejáratát kitolta a kormányzat, ez csak belföldön érvényes, még az EU-n belül sem lehet más országba utazni ilyen papírokkal. A diákigazolványoknál a 2019/2020-as tanév matricái a veszélyhelyzet végig, 2022. június 30-ig érvényesek.

Százezreket érint

A lap számításai szerint 350 ezer személyi igazolvány és 280 ezer vezetői engedély cseréje maradhatott el a koronavírus megjelenése után bevezetett rendkívüli intézkedések óta, így a becslések szerint 630 ezer okmányt kellene cserélni.

Ez annyira sok igénylés, hogy legalább másfélszer annyi okmányt kellene kiállítani ebben a félévben, mint az elmúlt években.

Mivel egy ember egyszerre cserélheti a vezetői engedélyét és személyi igazolványát is, a probléma nem 630 ezer embert, hanem 350-400 ezret érinthet.

Budapest és környéke van gondban

A probléma alapvetően Budapesten és Pest megyében létezik csak: a Belügyminisztérium adatai szerint időpontot is szinte csak itt foglaltak 2021-ben. Kimutatásuk szerint 51 ezer esetben adtak ki előzetes időpontot, aminek 55 százaléka volt Pest megyében, 38 százaléka Budapesten.


Ne hagyd ki!