Labda a hálóban

Az elmúlt időszakban Gulácsi Péter és Petry Zsolt nyilatkozata is sok helyen téma volt. A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke az mlsz.hu-n mondta el véleményét. Szó szerint idézzük.



Tudomásul kell venni, hogy minden közösségben, a munkahelyeken és a sportegyesületeknél is, világnézeti és értékrendbeli kérdésekben eltérő vélemények léteznek. Ha ezek nem kirekesztők, rasszisták, akkor ezekkel együtt kell tudni élni, el kell fogadni, hogy az emberek különbözőképpen gondolkoznak. A véleménye miatt senki nem kerülhet hátrányba – ez egyaránt igaz Gulácsi Péterre és Petry Zsoltra is

– fogalmazott a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Csányi Sándor.

Kérés a szurkolókhoz

Meggyőződésem, hogy a magyar válogatott teljesítményét és egységét nem fogja befolyásolni ez a most kialakult vita. Nagyon remélem, hogy a jövőben a Gulácsi Pétert ért méltatlan támadások nem folytatódnak. Kérem a szurkolókat, hogy ahogy eddig, ezután is egységesen álljanak a válogatott mögött. A játékosoktól pedig azt várom el, hogy a válogatott minél sikeresebb Európa-bajnoki szereplésére koncentráljanak

– hangsúlyozta az MLSZ első embere.

Ne hagyd ki!