Figyeljünk oda a lejáró okmányainkra
Forrás: Shutterstock

Van lejárt okmányod? Jövőre lépned kell!

Hatályát veszti 2022. január elsején az a kormányrendelet, mely szerint a veszélyhelyzet vége után 60 napig érvényesek maradnak a lejárt okmányok. Egyelőre mégsem kell megrohamoznunk miattuk a kiállító szerveket.


Az új jogszabályváltozások az okmányokat is érintik

Több kormányrendelet a hatályát veszti január 1-gyel a napokban megjelent Magyar Közlöny szerint. Ezek közé tartozik az 500/2020. (XI. 13.) -as rendelet is. Ha nem lenne ismerős a száma, nem probléma, leírjuk, hogy miről van szó.

Ez a szabályozás szól arról, hogy a hazánkban hatályos, hivatalos okmányok, valamint a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki vizsga és a diákigazolványok a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényesek maradnak. Ez a rendelet viszont szombaton hatályát veszti. Pánikra azonban semmi ok, egyelőre nem szükséges megrohamoznunk miattuk a kiállító szerveket.

Egy 2021. december 17-én megjelent Magyar Közlönyben lévő törvénymódosítás ugyanis pontosan meghatározta, hogy

a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejárt, vagy 2020. november 4. és 2022. május 31. között lejárt vagy lejáró hivatalos okmány, ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is 2022. június 30-ig érvényes.

Az új érvényességi időt a nyilvántartásba nem kell bejegyezni és az okmányon nem kell feltüntetni – írja a Napi.hu.

Rengeteg okmány járt le

522 595 személyazonosító igazolvány, 163 005 útlevél és 348 568 vezetői engedély érvényességi ideje járt le az Index információi szerint a 2020. március 11. és 2020. július 3. között Az első veszélyhelyzet elrendelése és 2021 szeptembere között azonban mindössze 430 034 személyi igazolványt, 64 733 útlevelet és 309 817 jogosítványt újítottak meg.

A Belügyminisztérium szerint ugyanakkor ezek nem feltétlenül azonosak az első veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, ám meghosszabbított érvényességű okmányok számával. Ebből logikusan az következik, hogy sokan éltek a lehetőséggel, és nem hosszabbították meg a lejárt dokumentumaikat.

Ne hagyd ki!