MTI/Koszticsák Szilárd
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A parlament megválasztotta Sulyok Tamást államfőnek

Az új államfő azt mondta, bizalmat szeretne építeni az előítéletektől mentes kölcsönös meghallgatás és megértés révén.


Az Alkotmánybíróság elnöke egyetlen jelöltként szerepelt a voksoláson (a kormánypártokon kívül csak a Mi Hazánk próbált jelöltet állítani Csath Magdolna személyében, a jelöléshez szükséges 40 aláírást azonban nem tudták összegyűjteni). A szavazólapot 147 képviselő vette fel. A 139 érvényes voks közül Sulyok Tamás 134-et kapott, öten nemmel szavaztak, hét érvénytelen szavazat volt. A szavazás előtt a DK, a Momentum, az MSZP, a Jobbik és a Párbeszéd képviselői kivonultak az ülésteremből. Az ellenzéki képviselők nagy része nem volt jelen az eredmény kihirdetésekor az ülésteremben, ellenzéli oldalról csak a Mi Hazánk és az LMP politikusai hallgatták meg az eskütételt. Sulyok Tamás március 5-én lép hivatalába, ő lesz a hetedik köztársasági elnök a rendszerváltás után.

Megválasztása után elmondott beszédében az új államfő azt ígérte, a köztársasági elnöki székből is az alkotmányos alapjogok és értékek méltányos kiegyenlítésén fog munkálkodni. Bizalmat szeretne építeni az előítéletektől mentes kölcsönös meghallgatás és megértés révén, bizonyos hatáskörökben - például a kitüntetések, a kegyelmezés esetén - a lehető legszélesebb transzparencia híve.

A nehézségekkel küzdők, az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerültek vagy magukról gondoskodni nem képesek, a szenvedők, az idős, a beteg, a magányos emberek mindig számíthatnak figyelmemre és támogatásomra

- hangsúlyozta.

Sulyok Tamás köztársasági elnökké választását követően a kormánypártok Trócsányi Lászlót, a Magyar Jogász Egylet elnökét jelölik az Alkotmánybíróság megüresedő helyére - közölte hétfőn a Facebookon Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. Azt egyelőre nem tudni, hogy Trócsányi lesz-e az Alkotmánybíróság új elnöke.


Ne hagyd ki!