A Tesla logója egy fekete járművön
Fotó: Unsplash

Ismét rasszizmus miatt került bajba a Tesla

A Tesla egykori munkavállalója beperelte az autógyártót azt állítva, hogy az egyik volt kollégája rendszeresen rasszista megjegyzésekkel illette, a vállalat azonban nem tett megfelelő lépéseket a védelmére.



Felháborító viselkedés

Az afroamerikai Kaylen Barker a napokban adta be keresetét a Tesla és a Staffmark munkaerő-kölcsönző cég ellen. Baker 2021 februárja és októbere között dolgozott a Teslánál.

A periratban kifejtette, hogy egykori kollégája, akire csak Joanne-ként hivatkozik, fizikailag, mentálisan és érzelmileg is bántalmazta. Az abúzus azután kezdődött, hogy Bakert előléptették a munkahelyen. Állítása szerint Joanne rasszista megjegyzéseket tett rá, és többször is kimondta az „N” betűs szót.

Barker azonnal jelezte a felháborító viselkedést a HR-nek, amely semmit nem tett az ügyben.

A felperes egy szeptemberi incidenst is felidézett, amikor megkérte Joanne-t, hogy biztonsági okokból álljon távolabb az egyik géptől. Joanne ezután ismét az „N” betűs szóval illette, majd hozzávágott egy izzó csiszolószerszámot, amely eltalálta Barker combját.

A sértett ezt az esetet is jelentette a HR-nek, amely végre megtette a szükséges lépéseket, és kirúgta Joanne-t.

Fordult a kocka

Természetesen itt még nincs vége a sztorinak, ugyanis Joanne-t két héttel később visszahívták a Teslához. Ezzel párhuzamosan a HR közölte Barkerrel, hogy ő is vizsgálat alatt áll.

Ez szeptember közepén történt, ami után a HR majdnem napi rendszerességgel berendelte Barkert. A találkozók során megpróbálták kikövetelni az afroamerikai nőtől, hogy írjon alá egy dokumentumot, amelyben kijelenti, hogy „fegyelmezetlenül” viselkedett a munkahelyen. Minden ilyen eset után hazaküldték a nőt, ami azt jelenti, hogy ezeken a napokon nagyjából öt órányi fizetéstől esett el.

A kereset szerint október 29-én kirúgták Barkert, aki azt állítja, hogy Tesla öt havi fizetéssel tartozik neki.

Kísért a múlt

Az egyelőre nem derült ki, hogy Barker mekkora kártérítést akar kipréselni a Teslából, de azt már lehet tudni, hogy III. J. Bernard Alexander képviseli. Arról az ügyvédről van szó, aki Owen Diaz-t is képviselte a Tesla ellen. Owen Diaz 2015 és 2016 között, szerződéses munkavállalóként dolgozott a Tesla fremonti gyárában. Állítása szerint gyári munkások rendszeresen rasszista megjegyzéseket tettek rá, illetve az illemhely falára is hasonlóan sértő graffitiket fújtak fel. A Tesla a hivatalos honlapján is beszámolt az esetről, amely szerint Diaz háromszor is felkereste az illetékes vezetőket, akik azt állítják, minden esetben megtették a szükséges lépéseket. A szövetségi bíró más véleményen volt.

Az ítéletében kimondta, a Tesla nem megfelelően járt el Diaz védelmében, és összesen 136,9 millió dolláros, átszámítva nagyjából 43 milliárd forintos kártérítésre kötelezte Elon Musk vállalatát.

A Tesla fellebbezett a gigabírság ellen, így egyelőre kérdéses, pontosan mekkora összeget fizet Diaznak. Mindenesetre az ügyvéd jelenléte igen rossz ómen a Tesla számára.

Ne hagyd ki!