Félig üres vagy félig tele a pohár?

A bajba jutott vállalkozásokat segítő gyorskölcsönről ezúttal a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke osztott meg néhány részlete



A kamatmentes újraindítási gyorskölcsön több tízezer kisvállalkozásnak jelenthet segítséget, a leginkább bajban lévőket célozza, amelyeknek a - legfeljebb - 10 millió forint óriási segítség, mondta Parragh László a köztévének.

A jogosultak körét valamilyen automatizmussal határozzák meg, feltehetően a tevékenységi számok (TEÁOR) alapján. Mindenképpen ebbe a csoportba tartoznak a vendéglátás és a turizmus vállalkozói, illetve ezek kiszolgálói: például a taxisok, beszállítók.
A pénzügyminiszter szombaton arról beszélt a közösségi oldalára feltöltött videóban, hogy a kormányfő által bejelentett hitelprogram keretösszegét 100 milliárd forintban határozták meg, a gyorskölcsön lebonyolítója pedig a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) lesz.

Mi az a TEÁOR szám?

A TEÁOR, azaz a Tevékenységek Egységes Ágazati Osztályozási Rendszere Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatalnál használatos kódrendszer, amely a cégjegyzékben is fel van tüntetve.

Nyitásról, buliturizmusról

A gazdasági nyitásról a kamarai elnök azt mondta, erre akkor lesz lehetőség, ha a lakosság felét beoltották, ami 3-4 millió oltást jelenthet. A nyitás után a gazdaság nagyon gyorsan talpra áll majd, és erre is készülni kell - hangsúlyozta, megemlítve a turizmus nyárra várható berobbanását. A válság előtti szintjére a gazdaság 2022-re kapaszkodhat vissza véleménye szerint.

  • Aggályosnak nevezte a budapesti turizmus szerkezetét, és károsnak nevezte a buliturizmust. Úgy vélte, a magasabb színvonal felé lenne érdemes mozdulni, ez pedig szavai szerint a kerültek polgármestereinek felelőssége is a helyi szabályozásokon keresztül.
  • Az adórendszerben folytatni kell az egyszerűsítést és a digitalizációt a vállalkozásoknál, hiszen a kkv-k munkaidejének 5-6 százalékát a könyvelés teszi ki.
  • A távmunka valamilyen formában maradni fog, vélhetően nagyobb arányban, mint a járvány előtt. Rá kell bízni a piacra a változást, a kormánynak pedig fél-egy évet érdemes lenne várnia a szabályozással - mondta, megemlítve, hogy nem kellene korlátozni azokat a cégeket, amelyek home office-ban szeretnének működni.
  • A munkerőhiányon is segíthet ez a megoldás, és a nyugdíjasokat, kismamákat, egyetemistákat, mozgáskorlátozottakat is be lehetne kötni a munkaerőpiacra.

Ne hagyd ki!