Asztalostanonc munkában

Azokat a fiatalokat is érinti a 25 év alattiakra vonatkozó kedvezmény, akik diákszövetkezeteken keresztül vállalnak munkát - közölte a családokért felelős miniszter.


Novák Katalin a közösségi oldalán közzétett videóban azt mondta, hogy a fiatalok diákszövetkezeteken keresztül átlagosan havonta nyolcvan órát dolgoznak, ezért átlagosan bruttó 96 ezer forintot kapnak, így eddig nettó 81 ezer forintot vittek haza. Az szja-mentességnek köszönhetően ez az összeg több mint 14 ezer forinttal nő, így a teljes bruttó fizetést kézhez kapják nettó jövedelemként - emelte ki a miniszter. A részletekről még egyeztetnek az érintetteket képviselő szervezetekkel.

A kedvezmény számokban

A munkaügyi statisztikák szerint a 15 és 19 éves korosztályban körülbelül 30 ezren dolgoznak, a 20-24 évesek közt pedig 258 ezren. A fiatalok átlagfizetése bruttó 300 ezer forint, így ha nem kell szja-t fizetniük, akkor 45 ezer forinttal többet vihetnek haza havonta. Az államnak ugyanakkor évi 155 milliárd forintjába kerülne az intézkedés. A kormány elképzelései szerint 2022. január elsejétől a 25. életévüket be nem töltött fiataloknak nem kell majd szja-t fizetniük. További részleteket ITT találsz.


Ne hagyd ki!