Telefonba ordító zakós fiatal munkavállaló
Lemorzsolódás, kulcsemberek elvesztése, szorongás – csak néhány jelenség azok közül, amik a munkatársaikat otthonról foglalkoztató vállalkozásokra lesnek. De mit lehet tenni?


​Csalódtak a főnökben

A munkahelyi hangulati mélypontot a lezárások első hete jelentette, amikor sokakat bocsátottak el. Ennek következtében telítetté vált a munkaerőpiac. Emellett sokan féltik a munkahelyüket, amihez foggal-körömmel ragaszkodnak. A felmérésből legfontosabb tanulsága, hogy sok, kulcspozíciót betöltő, piacképes szakember is csalódottnak érzi magát és munkahelyváltáson gondolkodik. Csalódottságuk oka általában a főnök pandémia alatti magatartása ­­- áll a HR-tech megoldásokat fejlesztő CX-Ray több mint 65 ezer munkavállalót érintő felmérésében.

​Sokba kerül a kulcsemberek elvesztése

A kulcsemberek lemorzsolódása jelentős károkat okozhat a vállalkozások számára. Hári Péter, a CX-Ray Kft. ügyvezetője szerint egy-egy fontos alkalmazott elvesztése átlagosan 630 ezer forintba is kerülhet egy cégnek, de ez az összeg akár az 1,2 millió forintot is elérheti, képzettségtől és tapasztalattól függően. Arról nem is beszélve, hogy egy új kolléga toborzása és beilleszkedéséének elősegítése az éves bér egyötödét is felemésztheti.

A vezetők felelőssége

A több mint 65 ezer válaszadó rávilágított arra, hogy a vezető mekkora szerepet tölt be a munkavállalói morál alakításában. Egészen mást jelent ma jó főnöknek lenni, mint pár hónappal ezelőtt. A motiváció fenntartásában, az elszigeteltségi érzet csökkentésében a vezetők magatartása kiemelkedő fontosságúvá vált. A felmérésből kimutatható volt, hogy azok a csapatok, ahol a főnök rendszeresen adott visszajelzést, nem csak hatékonyabban dolgoztak, de hangulatuk is jobb volt. Azon munkavállalók lemorzsolódásának esélye felére csökkent, akiknek közvetlen felettese támogatta beosztottjai szakmai fejlődését, segítségkérés esetén rendelkezésre állt és elismerte mások munkáját.

​Felértékelődő emberi tulajdonságok

Az utóbbi év nehézségei és gyors, rugalmas működést igénylő változásai mutatták meg igazán, mennyire szükség van a vezetői értékek felülvizsgálatára. Rengeteg tanulmány tartja kiemelkedően fontosnak a vezetés emberi oldalát és az ehhez elengedhetetlen tulajdonságokat, készségeket. A jövő vezetői számára tehát nem csupán a szakmai és tapasztalati tudás megszerzése, de a vezetői szerepükhöz elengedhetetlen soft skillek (önismeret, empátia stb.) fejlesztése is fontos.


Ne hagyd ki!